The Pianist

"Vos yeux sont beaux, mais tellement tristes."
"Seul un moment d'oubli est ma destinée."

Hiába a hosszú ujjak, hiába a zenészkezek.

Beginner

Januári kezdéssel felvettek a céghez jópár végzőst. Mikor megpendítették, hogy nekem is jut egy, nem lelkesedtem.
Ma beállított az irodámba és azonnal tudtam, hogy baj lesz. Bele fogok szeretni.
Nincs szükségem munkahelyi románcra. Nincs szükségem semmilyen románcra. Nyugalomra van szükségem és hogy megtanuljak felejteni.

Press the button

Már szombaton rám akartak omlani a falak.
Addig tekertem a hangerőt, míg már nekem is fájt. Újra elgondolkoztam egy üveg bor felbontásán, aztán valami töményen, de inkább nem bántottam egyiket sem. Könyvhöz nem volt kedvem, dolgozni nem volt erőm. Inkább megint autóba vágtam magam és meglátogattam a szüleimet.
A pár órás út alatt teljesen megfeledkezhettem minden bajomról. A 155-re beállított tempomat mellett ugyanis nem jutott semmi másra időm, csak hogy a forgalomra koncentráljak. Kiváló, ha az ember ki akar verni mindent a fejéből, viszont rizikós, mert a rendőrök nem biztos, hogy jó szemmel nézik.
Aztán persze mikor megérkezem, és elmúlik a szeretteim láttán érzett röpke öröm, rám esik minden, van időm gondolkozni. Anyu persze látja, hogy valami bajom van és estére már tud mindenről (az újévi éjszakát inkább kihagytam), de addigra már takaróba burkolózva isszuk a forró kakaót a nappaliban. Hosszú hetek után először alszom végig az éjszakát.
Vasárnap Apu virágainak illatára ébredek, amit csak pár perccel előtte metszhetett a télikertben. Anyu mosolyogva hozza be a reggelit tálcán és a nap, bár sápadtan, de süt, tiszta az idő. Később elmegyünk kirándulni és magamtól mosolygok. Mikor átfúj rajtam az északi szél, az arcomba csap a sós permet és kétoldalról a szüleim fogják a kezem, úgy érzem, hogy végtelenül nyugodt vagyok és bármivel meg tudok birkózni.
Ez a hangulat meg is marad a hazaút feléig. Aztán megint kiakasztom a tempomatot, mert ha nem gondolok semmire, akkor nem kopik meg az élmény, mintha a lejátszón megnyomnám a Pause gombot és haza tudok magammal vinni egy kis melegséget.

Equilibrium

Hol az egyensúly? Meglelem valaha is? Még ebben az életben esetleg?
Félek a hétvégétől. Nem vásárolhatok, edzhetek, sétálhatok, lóghatok az ismerősök, barátok nyakán egész nap. Nem takaríthatom egész nap az eleve makulátlan lakást. Nem nézhetek egész nap új lakás után. Nem ihatom magam az asztal alá
Ha mindezt fel is darabolom és szétosztom, egy idő után akkor is ki fogok fogyni mások türelméből, egy idő után elfogy a szekrényből a hely, egy idő után elérem, hogy nem lesz hova-mibe menekülnöm. Egy idő után kiesnek a csontvázak a gardróbból és szembe kell tudnom velük nézni.
Ijesztő, hogy nem tudok mit kezdeni ezzel a töréssel. Ijesztő, hogy ennyire tehetetlen vagyok, nem szoktam hozzá.

Skeletons in the closet

Van, aki szerint "sekélyes, önmagát lazának feltüntető, de valójában végtelenül görcsös" személyiség vagyok. Erre eddig még senki nem figyelmeztetett, de végső soron ez is egy vélemény. Ki tudja, talán még az is lehet, hogy igaz.
Megbosszulta magát az egész éves kemény munka. Köszönhetően az osztályom rekordszintű eredményének, kinevezésnek nézek elébe. Ha elfogadom az előléptetést, elkerülök innen, valószínűleg a Pocsolya másik partjára, amihez viszont semmi kedvem nincs. Ha nem fogadom el, akkor nézhetek új állás után. Kisérteties, milyen hűen másolja önmagát a történelem.
Igyekszem eltemetni magamban a rossz érzéseket, még akkor is, ha jól tudom, hogy később ez keményen vissza fog ütni. Inkább vacsorázom érdektelen ki-tudja-honnan-ismerősökkel, vagy csak simán autózom össze-vissza, ütöm tovább a labdát, úszom a hosszakat, mint hogy otthon, a négy fal között töltsem az estét, egyedül. Ideális esetban annyira kihajtom magam, hogy hazaérve a mosakodás után küzdenem kell, hogy eljussak az ágyig.
Vagy megbékélek valahogy, vagy szálkásodni fogok.

The Final Cut

Meguntam, hogy hosszú a hajam. Ahogy legalább 13 fok lesz, megkurtíttatom, vállig érőre.
Foghatom arra, hogy a hátközépig érő tincsekkel együtt meg akarok szabadulni a rossz emlékeimtől, hogy zavar sportolás közben, hogy macerás a szárítani, hogy nehéz, hogy a számba fújja a szél, hogy elalszom, hogy sokáig tart, míg kifésülöm, hogy hiába óvom, mindenhol találkozom vele, hogy szex közben is csak útban van. Egyik sem. Simán csak meg akarok újulni, kipróbálni mást, kicsit energikusabb külsőt ölteni.
És hogy miért épp akkor, ha 13 fok lesz? Miért ne?

Crappy New Year

Egyedül akartam tölteni az Újévet. Lemondtam minden meghívást, ellenálltam minden unszolásnak. Kikapcsoltam a telefont.
Egyedül maradtam a rengeteg könyvvel, bömbölt a zene és mikor kihűlt a fürdő, kifogytam a nassolni valóból és a teából, kinyitottam egy üveg bort. Aztán még egyet, bár az már nem fogyott el.
Mikor pedig már sem a bömbölő zene, sem az alkohol nem tompította a világot, csak meredtem magam elé: próbáltam szembe szállni a rám omló emlékekkel, de csúfosan elbuktam. Akárhová néztem, akármit csináltam, mindenhonnan szellemek néztek rám.
Nem akartam becsavarodni, inkább magamra kaptam valamit, nem is figyeltem, hogy mit, és kocsiba vágtam magam, harcolva a fejemben uralkodó zsongással és csak mentem, nem figyeltem merre. Mintha kívülről néztem volna saját magam, nem értettem, hogy mit teszek és hogy miért.
Később a hideg levegő észhez térített és épp időben félreálltam a kocsival. Hirtelen nem tudtam, hogy a város melyik részén vagyok, de a tömeg már hömpölygött. Sodortattam magam és egy percig nem éreztem magam egyedül, de csak egy percig. Idegenek között voltam.
Megkerestem az első kapualjat, leültem, behunytam a szemem és mikor már azt hittem, hogy elfogyott minden könnyem, a térdemre hajtottam a fejem és újra sírni kezdtem, csendben. Körülöttem mindenki ünnepelte az éjfélt, nevettek, táncoltak és gyors ütemben próbáltak utolérni alkoholfogyasztásban.
Valaki aztán talpra rángatott és bevonszolt magával a tömegbe, én pedig a végén már kínomban nevettem, a helyzet abszurditásán, a srác jókedvén és mert nem egy rövid percig megint nem voltam egyedül. Aztán a kezembe akadt egy laposüveg és alaposan meghúztam. És újra és újra.
Innentől kezdve megint elmosódott minden és csak déltájban tértem teljesen magamhoz. Hasogató fejfájás. Idegen lakás. Összegyűrt ágynemű. A ruháim sorban leszórva a földre. Mellettem pedig a srác horkolt.
Bizonyos jelek teljesen félreérthetetlenül azt mutatták, hogy az éjjel bizony mámorosan megdugattam magam. Az ágy mellett fényképezőgép, az íróasztalon számítógép, hozzákötve egy kamera, ami az ágy felé néz. Gyors ellenőrzés, pillanatnyi felháborodás, aztán törlök mindent, pedig az anyagok tanulsága szerint mindenről tudtam.
Sietősen felöltöztem és kirohantam a lakásból. Hol vagyok egyáltalán? Az első metrómegállóhoz taxit hívtam és elvitettem magam a kocsimhoz, ahonnan hazamentem.
Szégyellnem kellene magamat? Egy cseppet sem. Mostanra már tudom, hogy semmi aggódni valóm sincs, hálistennek. Legközelebb viszont inkább ismerősökkel megyek mulatni, bármennyire is egyedül akarok maradni.