Crappy New Year

Egyedül akartam tölteni az Újévet. Lemondtam minden meghívást, ellenálltam minden unszolásnak. Kikapcsoltam a telefont.
Egyedül maradtam a rengeteg könyvvel, bömbölt a zene és mikor kihűlt a fürdő, kifogytam a nassolni valóból és a teából, kinyitottam egy üveg bort. Aztán még egyet, bár az már nem fogyott el.
Mikor pedig már sem a bömbölő zene, sem az alkohol nem tompította a világot, csak meredtem magam elé: próbáltam szembe szállni a rám omló emlékekkel, de csúfosan elbuktam. Akárhová néztem, akármit csináltam, mindenhonnan szellemek néztek rám.
Nem akartam becsavarodni, inkább magamra kaptam valamit, nem is figyeltem, hogy mit, és kocsiba vágtam magam, harcolva a fejemben uralkodó zsongással és csak mentem, nem figyeltem merre. Mintha kívülről néztem volna saját magam, nem értettem, hogy mit teszek és hogy miért.
Később a hideg levegő észhez térített és épp időben félreálltam a kocsival. Hirtelen nem tudtam, hogy a város melyik részén vagyok, de a tömeg már hömpölygött. Sodortattam magam és egy percig nem éreztem magam egyedül, de csak egy percig. Idegenek között voltam.
Megkerestem az első kapualjat, leültem, behunytam a szemem és mikor már azt hittem, hogy elfogyott minden könnyem, a térdemre hajtottam a fejem és újra sírni kezdtem, csendben. Körülöttem mindenki ünnepelte az éjfélt, nevettek, táncoltak és gyors ütemben próbáltak utolérni alkoholfogyasztásban.
Valaki aztán talpra rángatott és bevonszolt magával a tömegbe, én pedig a végén már kínomban nevettem, a helyzet abszurditásán, a srác jókedvén és mert nem egy rövid percig megint nem voltam egyedül. Aztán a kezembe akadt egy laposüveg és alaposan meghúztam. És újra és újra.
Innentől kezdve megint elmosódott minden és csak déltájban tértem teljesen magamhoz. Hasogató fejfájás. Idegen lakás. Összegyűrt ágynemű. A ruháim sorban leszórva a földre. Mellettem pedig a srác horkolt.
Bizonyos jelek teljesen félreérthetetlenül azt mutatták, hogy az éjjel bizony mámorosan megdugattam magam. Az ágy mellett fényképezőgép, az íróasztalon számítógép, hozzákötve egy kamera, ami az ágy felé néz. Gyors ellenőrzés, pillanatnyi felháborodás, aztán törlök mindent, pedig az anyagok tanulsága szerint mindenről tudtam.
Sietősen felöltöztem és kirohantam a lakásból. Hol vagyok egyáltalán? Az első metrómegállóhoz taxit hívtam és elvitettem magam a kocsimhoz, ahonnan hazamentem.
Szégyellnem kellene magamat? Egy cseppet sem. Mostanra már tudom, hogy semmi aggódni valóm sincs, hálistennek. Legközelebb viszont inkább ismerősökkel megyek mulatni, bármennyire is egyedül akarok maradni.