szombat, október 10

The sickness

Olyan sokmindent meg akarok csinálni, olyan sokmindent el akarok mondani, le akarok írni. Ugyanakkor olyan sokminden vált ha nem is teljesen értelmetlenné, de legalábbis érdektelenné.
Igyekeznem kell.
Egy hét, kettő, esetleg három? Ha belegondolok, hogy milyen kevés, csak az jut eszembe, hogy ez az egész nem fair. Gyorsan lerázom magamról, mert ezzel is megy az idő. Alvásra sem akarom pazarolni és minden pillanatba három másikat akarok belezsúfolni.
Szerdán nem voltam jól, remegett, aztán zsibbadt a jobb kezem és a jobb lábam. Kórházba mentem, vérvétel, bogyók. Csütörtökön sokkal erősebb zsibbadás, taxival mentem újra kórházba, ahol mintavétel mindenből, amire csak a test képes és gépek, gépek, gépek; minden, amire a betegbiztosításom képes. Pénteken vannak csak meg az eredmények. És azok nem jók.
Hátközéptől először lefelé fogok lebénulni, aztán ahogy a helyzet rosszabbodik, felfelé. Lebénul a karom, a teljes testem, nem fogom tudni magam ellátni és végül megfulladok, ha a gépek életben nem tartanak majd. A sejttenyésztés alapján az orvosok a lehető legrosszabbat prognosztizálják, legfeljebb egy hónap és vége a menetnek.
Amíg tudok, élni akarok, a saját erőmből és a lehető legtöbb jót akarom magamnak testileg, szellemileg, lelkileg, minden szempontból. Nem akarok foglalkozni a félelemmel és a majd rám váró fájdalommal: nem fogok megtérni és nem fogom a könyveket bújni. Egyszerűen boldog akarok lenni.

Nincsenek megjegyzések: