At peace

Ma kinn voltam Brookwoodban. 476 nap óta most először.
Összeszorított foggal mentem be a kapun és majd' széttörtem a virágot, míg a regisztert böngésztem. A parcella felé a dühöm diktálta ritmusra meneteltem.
Mikor odaértem és megláttam a nevét aranybetűkkel a kőbe vésve, egy pillanat alatt elillant minden mérgem. Szemernyi harag nem maradt bennem és csak a nevetésére emlékeztem.
Csak most tudtam igazából megbocsátani.
Mit sem érdekelt, hogy a szemerkélő esőt milliónyi apró pengeként csapja az arcomba a hideg szél és nem számított a cuppogó sár a térdem alatt. Csak a melegség maradt.
Mikor kifelé mentem, már nem a düh és szemrehányás miatt könnyeztem, nem voltam szomorú.
Már csak egy lépés van előttem és teljesen felkészültem.