Fifteen Minutes of Fame

Már másodszorra szerepeltem kamerák előtt és sokkal nyugodtabb voltam, mint az első alkalommal. Mit tesz a gyakorlat.
Egyszerre vonz és taszít, hogy "benne leszek a tévében". Be kell valljam, hogy hízeleg az önérzetemnek, hogy annyira jónak tartanak, hogy nagy nyilvánosság előtt hirdethetem az igét. Ugyanakkor felteszem magamnak a kérdést, hogy tényleg jó vagyok ennyire? Nem küzdöm önértékelési problémákkal, de ha egy milliós nézőtáborral rendelkező tévében pontatlan az evangélium, azt jóhírem is megsínyli, és nem csak a számlám. Legalább átgondolom, amit mondok, mielőtt kimondanám és azt hiszem ez messze több, mint amit a legtöbb, ugyan ezen a pályán mozgó szakember megtesz.
Megtegyem? A beosztottam. Ne tegyem meg? Gyönyörű.
Mára csupa igen-nem kérdés jut.

Par for Honour

Hiába próbáltam meg áthelyeztetni a gyakornokomat máshová, csak a nyakamon maradt. Kiderült, hogy minden várakozásommal ellentétben felkészült és tanult, figyelmes hallgatóság és egyáltalán nem csak kolonc a nyakamon, hanem kifejezetten kellemes társaság. Na nem mintha mindez segített volna abban, hogy ne próbáljam meg minden erőmmel távoltartani magamtól.
Belebotlottam abba a dilemmába, hogy mennyit ér számomra egy újabb sikeres üzlet tető alá hozása. Mit kéne tennem, ha az ügyfél nem is csak sejteti, hogy csak akkor hajlandó aláírni bármit is, ha én is része vagyok az ő kompenzációs csomagjának? Mennyit ér egy olyan éjszaka, ami egyáltalán nem biztos, hogy — pun intended — jól sül el? Mennyiért lennék hajlandó prostituálni magam?
Annyit semmiképp sem ér, hogy ha esetleg kitudódna, szemétbe kelljen dobni a karrierem.
Körbenéztem a Bacino San Marcón, mosolyogtam, válaszoltam. Nem kellett megalkudnom és enyém lett a szerződés. És csak egy kicsit kellett hazudnom.