Strangled

Most, hogy egy kicsit felszabadultam, megpróbáltam Sourire-t kárpótolni valamennyire. Vásárlás, lakáskeresés, színház, vacsora, buli, hancúr...gyakorlatilag majd' minden szabadidőmet és figyelmemet megkapta.
És érzem, hogy ez neki nem elég. Egy pillanatra sem akarna elereszteni...amivel semmi baj nem lenne, ha csak egy kicsit is így éreznék magam is. Inkább teher, mintsem kellemes kapcsolat, ami fojtogat és már nem lelem mindig örömömet benne, leszámítva az ágycsatákat, ahol soha nincs okom panaszra.
Ha csak ennyiről lenne szó, felfoghatnám penitenciaként is, hiszen megérdemli az odafigyelést, a törődést és valóban van mit bepótolnunk. A féltékenység már teljesen más lapra tartozik, amit csak nagy nehezen tudtam a négy fal közé visszavinni. Nem hiszem, hogy egy ártatlan felkérést vissza kellene utasítanom és hogy kettesben kellene maradnunk egy buli közepén. Rámutattam, hogy semmi kifogása nem volt az édeshármas ellen.

"I had you even then, though we were not alone. I cannot have you while you dance someone."

Nem tudok többet adni magamból, de már nem is akarok.
Vettem egy hatalmas loftot és ha berendezem, talán már nem is akarok többet költözni. A nagy része persze még kihasználatlan lesz, de van hely benne elég...akár egy egész családnak.

70% jealousy, 30% trust

Sourire tegnap furán nézett rám, mikor ebédből visszaérkezve átad egy cetlit: ismeretlen telefonszám, ami visszahívást kér és csak annyi: 7030.
Öt perc múlva már tudtam, hogy nem 7030, hanem Seventy Thirty: "an exclusive matchmaking and lifestyle company for affluent and successful people [...] who devote 70%of their time to their work and 30% into their life."
Először azt hitem, valami vicc az egész. De nem. Valakinek, egyelőre nem tudhatom kinek, megtetszettem és mással hívat meg randira, annyira elfoglalt. A vonal másik végén a hölgy dicsérő litániába kezd a megbízóról: ingatlanbefektetéssel foglalkozó cég tulajdonosa, több külföldi nagyvállalatban bír részesedéssel, többmilliós nagyságrendű likvid vagyon, makulátlan egészségügyi történet, társaságkedvelő, sportos és még annyi pozitívum, hogy szinte gondolkodás nélkül mehetnék ruhát próbálni az esküvőre. Az eddigi profilom, nyilvános adataim és informális kérdezősködések alapján úgy gondolják, hogy tökéletesen összeillünk. Ó, ezek szerint le is nyomoztak; egy pillanatra elöntött a paranoia, de gyorsan legyűrtem. Számomra ettől még nem lettek szimpatikusabbak.
Mielőtt a hölgy az új lélegzetvétellel még magasabb piedesztálra emelhetné az ügyfelét, leállítom: nem részletezett okoknál fogva nem én vagyok a megbízó számára legmegfelelőbb partner.
Mikor elmeséltem az egészet Sourire-nek, csak megvonta a vállát, de nem szólt semmit, viszont látszott rajta, hogy bántja a helyzet.
Ma újra hívtak, de ezúttal egy meleg férfihang üdvözölt. A megbízó. Az okokat firtatta, amire megengedtem magamnak a visszafogott hideg düh luxusát: egy ismeretlennek nem tartozom elszámolással, de ha ennyire kíváncsi rögtön az első okra, 30% magánélet pokolian kevés lenne.
Sourire az ajtóban állva hallgatta végig a kihangosított beszélgetést és a végén nem késlekedett a szemrehányásokkal sem.

"Why didn't you tell him the truth? The truth that you are engaged? The truth which should have been told on the first place?"

Nem egy malomban őrlünk. Neki társ kell, míg én másként tekintek a kapcsolatunkra. Amíg ő hosszú távra gondol, addig én viszonyunk minden pillanatát úgy élem meg, mintha az lenne az utolsó. Ő hosszú együttélést szeretne, én pedig már a másodperceknek is örülök.