Days passing by

Pénteken este nagyszerű hangulatú Porcupine Tree koncerten voltam. Az új albumot teljes egészében leadták és a ráadásokat is nagyon eltalálták. 9/10.
Szombaton erősnek éreztem magamat, mintha a Nap is csak rám ragyogott volna, születésnapnak kiváló. Gyönyörű őszi idő, egy kellemes reggeli egy kávézóban; mosolyogva néztem az embereket, ahogy továbbsiettek. Egy pillanatnyi Zen: a friss croissant illata, a tea íze, a selyemkendő érintése a vállamon, a napfény melege és a szél az arcomon. Tökéletes.
Vásárolni indultam, a vásárlás örömét kerestem, nem a birtoklásét. Nem néztem az árcédulát, csak a szépet kerestem és a rám öntöttség érzését.
Hazaérek és rekordot akarok dönteni. Vadul száguld az ereimben az adrenalin, izgalom minden kanyar, ahol a térdem majdnem érinti az aszfaltot, mögöttem bömböl a kipufogó és néha gyorsan elhaló dudák hangját hallom. Végül nem sikerül a rekord, de így is elégedett vagyok. Újra hazaérve nem pakolom el a nyekergő bőrruhát és a motort sem takarítom le.
Este újra koncert. Több mint négy órányi dübörgés a szünetekkel együtt és a végére kezd múlni a gyógyszerek hatása. Annyi azonban még maradt bennem, hogy mikor töménnyel erősítek, kiütöm magam.
Vasárnap reggel megérkeznek Anyuék, hogy felköszöntsenek. Nem tart sokáig a jókedv, elmondom nekik, mire számíthatnak. Mindkettejüket padlóra küldöm: Apu nekimegy a bárszekrénynek és csendben nekiáll termelni, még soha nem láttam inni; "stiff upper lip" Anyu teát főz. Magukra hagyom őket és később hallom, ahogy zárt ajtók mögött együtt sírnak. Együtt töltjük a napot és édes kis semmiségekről beszélünk, felelevenítjük gyerekkorom nyarait.
Este, újra egyedül vagyok. Telefonon intézek egy pár dolgot és egy óra múlva a ház előtt megáll az autó, amivel most gyönyört indulok vásárolni: hatalmas adag kokót, göndör, vörös hajú szépséget és magas, izmos fiút. Egy szálloda legfelső emeletén magunkra zárjuk az ajtót és hosszú, kéjes órákon át minden csak rólam szól.
Ma délután érek be, elmondom kicsi csapatomnak a helyzetet és őket is sikerül padlóra küldenem. Választási lehetőséget ajánlok nekik: megszűnik a cég és mennek amerre akarnak, vagy megpróbálják továbbvinni az egészet, a részemet pedig Anyuéknak adom.
Este, mikor a kontrollvizsgálatok pozitív eredményeit sorolja az orvos, csak türelmetlenséget érzek, hogy legyek túl az egészen minél hamarabb, sok dolgom van.
Mindkét lábam zsibbad és a gyógyszerek már kevesebbet segítenek.

Stockholm

Svédcsavar, svédtorna, svédacél, Volvo, Saab, Ericsson, IKEA, Clawfinger, Meshuggah, fenyőerdők, tavak, jóléti állam...mindez és még sokminden más sztereotípia is eszembe jutott, ahogy utaztam Stockholm felé.


View Larger Map

Folytattam a "Városok csatornákkal" körutat: az ezernyi apró sziget között húzódó híd igazán hangulatossá teszi a helyet. Itt is befizettem egy hajókörútra, amin ugyan majd befagyott mindenem, de nagyon élveztem. Később magamba kellett szívnom egy kis napfényt, úgyhogy egy kubai étteremben ettem, a rizses tonhal kiváló volt. Aztán visszamentem a Gamla Stanra és csak kóricáltam: igazából elfogyott a lendület, ami az utazás kezdetén olyan erős volt. Megpróbáltam egy kis töltést szerezni, emberek közé vágytam, továbbálltam délre, de a rengeteg bolt, kávézó, étterem és bár semmit nem adott. Sehova nem tértem be, inkább visszamentem a szállóba. Hamarosan ott sem leltem a helyem.
Figyelmembe ajánlották a "messze földön híres, pezsgő" svéd éjszakai életet. Most először vettem fel nem utazós-járkálós ruhát, mióta eljöttem otthonról. A vacsora a Mårten Trotzigban is a tenger gyümölcseiből készült: rák füstölt lazaccal és tésztával; kicsit kompenzáltam a dán pizzákat. Végigpróbáltam egy pár helyet, de vagy nem volt türelmem kivárni a sort, vagy kifordultam azon nyomban, hogy betettem a lábam. Az ajtónállók kivétel nélkül mindenhol elkérték a személyimet, amit bóknak is értékelhetnék, bár az is lehet, hogy csak simán vakok. Összességében csalódás volt az éjszaka, de valószínűleg csak máshoz vagyok szokva. Itt az számít menőnek, ha a helyi szappanopera-sztárocskák feltűnnek. A végén kikötöttem egy klubban, ami persze igényes volt, nem túl tömött és saját magához mérten nem drága. Szinte le sem ültem, már érkeztek az ajándék koktélok és a meghívások az asztalokhoz; úgy kell nekem, minek megyek klubba egyedül. Aztán megláttam.
Magas volt, fiatal, szőke és a szeme kékje versenyzett az enyémmel. Amit akkor éreztem, megrémített, mert nem a vágy, vagy a birtokolni akarás tört fel bennem, hanem jobb szó hiján a vérszomj. Mikor a tömegben észrevett, olyan volt, mint a vad, ami csak riadtan nézi, hogy a vonat elgázolja, miközben végig belebámul a fényszórókba. Nem kellett intenem, hogy jöjjön.
Ártatlan volt, naív és felkészületlen egy olyan ragadozóra, amit én is csak ott ismertem meg magamban. Az akcentusa, ahogy húzogatta a ruháját, a szégyenlőssége csak kívánatosabbá tette a szememben. Pár pohár után taxiba ültünk, felkerestünk egy kiegészítőket árusító boltot, aztán irány a szálló.
Végig erőszakos voltam, végig irányítottam. Végig imádtam az érzést, hogy gyakorlatilag megalázom és imádtam, ahogy szinte az egész éjszakán keresztül megerőszakolom a frissen vett felcsatolható műfasszal. Egy pillanatra sem engedtem el magam. Ő pedig végig hálás volt nekem és késő hajnalban, mikor csatakosra izzadva lerogytam mellé az ágyba, átölelt, míg elaludtam. Elmúlt a vérszomjam.
Ébredéskor belesajdult a szívem, ahogy a kócos haját és a kipirult arcát néztem. Mélységesen szégyelltem magam mindazért, amit vele műveltem, amilyen közönséges és durva voltam. Mikor felébredt és elpirult előttem, én is elpirultam és csak habogni tudtam.
Integetett utánam, mikor beültem a kocsiba és elhajtottam Helsinki felé.


View Larger Map

It works!

Minden gond nélkül. Hálistennek.

Running amok without casualties

Mára kihevertem az átkozott hangulatom. Holnapra már csak a maradék másnapom kell kihevernem. A hétvégét nem a vidám ellazulás jellemezte. Lounge belassulás? New Age harmónia? Nyomuk sem volt, a CD-k kibontatlanul vészelték át a hétvégét. Volt helyette Dead Can Dance-sírás, Slayer-hörgés, Ministry-zúzás. Volt harminc hossz úszás, volt agresszióval pótolt rutin a squash-meccsen. Volt a pillanatokra szóló örömök között a plafon részletes, hosszas tanulmányozása. Volt hétfőn egy leforrázó levél. Volt kedden minden másodpercem felemésztő munka. Mikor tegnap este egyedül kimozdultam otthonról, még sejtelmem sem volt, hogy mit is akarok.
Lett belőle egy vacsora, egyedül; aztán egy üveg Chateau d' Sauternes egy ismeretlen társasággal, majd továbbra is velük egzotikus koktélok sora, önvédelemből elcsattant pofonok, elmosódottá váló éjszaka, sodródás egy másik társasághoz, hozzácsapódás egy harmadikhoz. Lett belőle szoros fekete selyeming alatt játszó izom és tűsarkú cipő által harapnivalóan gyönyörűvé varázsolt női vádli. Lett izgatottságtól beharapott, majd lággyá csókolt ajkak képe. Lett türelmetlen övkibontás és meztelen büszkeség. Egy pillanat alatt pengeélessé váló érzékek, heves ingertúltengés, a lényem egyetlen pontba sűrűsödése, tanítás, Tesuque megtestesülése, arcomra csorgó méz, a jussom követelése, sikoltozó elolvadás és két oldalról átölelve rövid, mosolygós alvás.
Könnyű a gyógyulás, de ez a módja felelőtlen. És vajon meddig tart a hatása?

The Oracle

Ha a hegy nem megy Mohamedhez, akkor Mohamed megy a hegyhez.
Ahelyett, hogy meglátogattam volna az Orákulumot, inkább meghívtam magamhoz egy hosszú hétvégére. Sourire feszültsége pillanatok alatt elszállt, mikor találkoztak, és ebben nem kevés szerepe volt a harmadik félnek.
Ugyan nem vagyok olyan ügyes a konyhában, mint az Orákulum, de sikerült nem odaégetnem a vacsorát. Hogy aztán a bor, a vidám hangulat, a helyzet ismerősen pikáns volta tehet a többiről? Bárhogy is, de a menáge-á-trois igenis működik közöttünk, még mindig és egy percig sem kellett csalatkoznom, sőt.
Sourire később kimerülten bevackolta magát az ágyba, mi pedig még hosszú órákat áztattuk magunkat a fürdőkádban és elkortyolgattuk a maradék bort: még pezsgett bennem a gyönyör, elbágyasztott a forró víz. Olyan ismerős volt minden, nyugodt, stabil, kizökkenthetetlen harmónia. Állt az idő.
Reggel a friss pirítós illatára ébredtem. Élettel telt meg a lakás: Sourire a konyhában dúdolgatott, az Orákulum pedig a hideg zuhany alatt próbált meg kijózanodni. "Áramlik a csí, mint a kurvaélet", hogy őt idézzem.
A napot kettesben töltöttük, sétálva.

"Yesterday's immensely pleasurable surprise was a bit familiar, wasn't it? It resembled the start of our common blissful and innocent young times. And you know the end at least as good as I do. I don't want that to happen again.
History tends to repeat itself."

Egy pillanatra visszautazom az időben, éveket. Magam előtt látom a kórházat, a megroggyant vállakat, és hogy a csillogás, az öröm, ahogy azt addig ismertem, eltűnik a világból. Az Élet első mélyütése.
Este már újra hármasban megyünk szórakozni. Hazafelé Sourire-t először éri halálközeli élmény, mikor az Orákulum mellett ül az anyósülésben: sikoltozva kapcsolja be a biztonsági övet, míg én hátul nevetek rajtuk, mert tudom, hogy soha ilyen jó kezekben nem volt még a volán. Az este többi része visszafogott, csendes, puha, de minden a helyén van, mintha mindannyian ezer éve ismernénk egymást.
Vasárnap kettesben felautózunk északra. Mindenhol köd, minden zöld; sehol máshol nincs ilyen színe a fűnek. Visszafelé beugrunk Apuékhoz. "Meddig hagyod a lányomat parlagon heverni?" - kérdi Anyu, tökéletes magyarsággal. Majd' belefulladok a csészényi teába, az Orákulum csak vigyorog: "Tout a son temps". Most Anyu vigyorog és Apu fulladozik.
Este fényképek készülnek, hogy legyen miben gyönyörködjünk, aztán széttépjük egymást, hogy aztán újra nyugodtan foglalkozhassunk egymással, hogy aztán megint egymásnak eshessünk. Birtokolni akarom, mindig.
Másnap, miközben inget rendel és szakértő módon választ nyakkendőt a belvárosban, arra gondolok, hogy nem akarom, hogy hazamenjen, legyen neki is itt az otthona, de ezt nem mondom ki, nem mondhatom ki. Talán tudja, hogy mit akarok.
Talán mindig is tudta.

Seduced

Akár megbánom később, akár nem, kolléga ide vagy oda, hagytam magam elcsábítani. Úgy látszik, a már-nem-annyira-friss Kleopátra-frizura és a nevéhez hű Agent Provocateur megtette a hatását. Ittam, de teljesen józan voltam és egyszerűen hagytam magam sodortatni az árral. Vagy csak beadtam a derekam a túl hosszú egyedülléttől érzett félelemnek? Nem számít.
Ami számít, az az, hogy már nem kell mindig az ágy közepén aludnom és ez pillanatnyilag messze több, mint elegendő. Élvezem azt a kevés jót, ami van, amíg van.

Recharged

Egy repülőgép személytelensége. Egy félig idegen váróterem zsúfoltsága. Egy régi ismerős megnyugtató mosolya. A tavaszi tél barátságtalan acélszíne. Hóesés! Kátyúk, szürke épületek, mogorva emberek: régi húrok.
Egy legénylakás meghitt rendetlensége. A frissen készülő vacsora gyomorkorgattató illata. A vörösbor testessége. Az elégedett jóllakottság. Egy meleg ölelés, és a hosszú, felszabadító sírás. Úgy érzem, mintha hazaértem volna. Aztán az ölelés szorosabb lesz és egyáltalán nem akarok szabadulni.
A fürrő forrósága, a mindenhonnan áradó zene, a jajongó-síró acélhúrok hangja. Az ágynemű friss illata, a mindent feledtető mély álom. Mikor éjjel felriadok, azonnal megnyugszom, ahogy félig ébren azonnal átölel.
Reggel a szalonnás rántotta aranysárgasága, a tea forrósága. Az illata és a rossz emlékek: ugyan ezt vettem másnak, aki már csak sajgó emlék. A bevásárlóközpont forgataga, új illat, egy névnapi ajándék. Végtelen séta a Duna-parton: élvezem, ahogy a csontig hatoló szél mindent kifúj belőlem, ami kellemetlen, ami fájdalmas.
Este mámor és asztalon táncolás és egy csipet őrültség: apró, szúró, gyorsan tovatűnő fájdalom, és egy kicsi, fényes fémdarab a köldökömben. És vidámság, tomboló joie de vivre, mindent feledtető mámor, sikoltanivaló eksztázis és lebegő álom.
A biztos tudat, hogy mindent túlélek és hogy mindig van kibe kapaszkodnom.
Hazafelé pedig már nem tűnnek olyan szürkének az épületek és mintha vidámabbak lennének az emberek; a felhők felett pedig vár a ragyogó napsütés.

The Pianist

"Vos yeux sont beaux, mais tellement tristes."
"Seul un moment d'oubli est ma destinée."

Hiába a hosszú ujjak, hiába a zenészkezek.

Crappy New Year

Egyedül akartam tölteni az Újévet. Lemondtam minden meghívást, ellenálltam minden unszolásnak. Kikapcsoltam a telefont.
Egyedül maradtam a rengeteg könyvvel, bömbölt a zene és mikor kihűlt a fürdő, kifogytam a nassolni valóból és a teából, kinyitottam egy üveg bort. Aztán még egyet, bár az már nem fogyott el.
Mikor pedig már sem a bömbölő zene, sem az alkohol nem tompította a világot, csak meredtem magam elé: próbáltam szembe szállni a rám omló emlékekkel, de csúfosan elbuktam. Akárhová néztem, akármit csináltam, mindenhonnan szellemek néztek rám.
Nem akartam becsavarodni, inkább magamra kaptam valamit, nem is figyeltem, hogy mit, és kocsiba vágtam magam, harcolva a fejemben uralkodó zsongással és csak mentem, nem figyeltem merre. Mintha kívülről néztem volna saját magam, nem értettem, hogy mit teszek és hogy miért.
Később a hideg levegő észhez térített és épp időben félreálltam a kocsival. Hirtelen nem tudtam, hogy a város melyik részén vagyok, de a tömeg már hömpölygött. Sodortattam magam és egy percig nem éreztem magam egyedül, de csak egy percig. Idegenek között voltam.
Megkerestem az első kapualjat, leültem, behunytam a szemem és mikor már azt hittem, hogy elfogyott minden könnyem, a térdemre hajtottam a fejem és újra sírni kezdtem, csendben. Körülöttem mindenki ünnepelte az éjfélt, nevettek, táncoltak és gyors ütemben próbáltak utolérni alkoholfogyasztásban.
Valaki aztán talpra rángatott és bevonszolt magával a tömegbe, én pedig a végén már kínomban nevettem, a helyzet abszurditásán, a srác jókedvén és mert nem egy rövid percig megint nem voltam egyedül. Aztán a kezembe akadt egy laposüveg és alaposan meghúztam. És újra és újra.
Innentől kezdve megint elmosódott minden és csak déltájban tértem teljesen magamhoz. Hasogató fejfájás. Idegen lakás. Összegyűrt ágynemű. A ruháim sorban leszórva a földre. Mellettem pedig a srác horkolt.
Bizonyos jelek teljesen félreérthetetlenül azt mutatták, hogy az éjjel bizony mámorosan megdugattam magam. Az ágy mellett fényképezőgép, az íróasztalon számítógép, hozzákötve egy kamera, ami az ágy felé néz. Gyors ellenőrzés, pillanatnyi felháborodás, aztán törlök mindent, pedig az anyagok tanulsága szerint mindenről tudtam.
Sietősen felöltöztem és kirohantam a lakásból. Hol vagyok egyáltalán? Az első metrómegállóhoz taxit hívtam és elvitettem magam a kocsimhoz, ahonnan hazamentem.
Szégyellnem kellene magamat? Egy cseppet sem. Mostanra már tudom, hogy semmi aggódni valóm sincs, hálistennek. Legközelebb viszont inkább ismerősökkel megyek mulatni, bármennyire is egyedül akarok maradni.