Green-eyed monster

Esküvő. A Fantasztikus Négyes két tagja összeházasodott.
Nem okozott megrökönyödést, hogy Amber Ray-jel mentem. Azon viszont többen is felvonták a szemöldöküket, mikor megtudták, hogy az Orákulum lesz a vőfély.
Mikor meghallottam, nekem a klasszikus, magyar szerep jutott az eszembe, aki botvégre kötött trikolórral integetve kommandírozza a násznépet, sokszor emelgeti a poharat, beszédet tart és általánosságban tajtrészeg. Valahogy nem illett a képbe. Aztán a homlokomra csaptam, mikor eszembe jutott, hogy itt valamivel korlátozottabb a feladatok listája: a vőlegény jusson el az esküvőre, akármilyen állapotban, fogja a kezét, ha kell, a házasságlevél aláírásakor és mondjon szöveget, ami a vőlegény - illetve akkor már férj - leégetéséről szól. Akár működhet is a dolog, gondoltam, de azért mégis: egy magyar férfi, szigetországi esküvőn, francia és angol násznép előtt mond beszédet?
Amber elvállalta a fényképezést, kérnem sem kellett, én pedig nyoszolyólánynak álltam, bár a halvány rózsaszín ruha látványától vagy egy percig csak tikkelni tudtam. Sóhaj, végtére is ez nem az én esküvőm, legyen.
Nem volt templomi szertartás - hál' istennek, haha - a hivatalos procedúra alatt pedig visszavedlettem tolmáccsá pár percre. Régi emlékképek villantak fel előttem, mikor még hivatásszerűen űztem ezt a sportot.
A vacsoránál pedig elérkezett a pillanat, amitől a friss férj bevallottan tartott: az Orákulum beszédet mondott, két nyelven. A fordítás nagyon jól sikerült és a násznép francia fele is jót mulatott, még erősen necces részeknél is.

Alors, ce que je peux dire c'est que Roger n'a pas ete placardé sur tous les murs des toilettes des bars gays de Londres?

Kellemesebb, jobban sikerült esküvőt nem is kívánhattam volna a barátaimnak. Már csak az a kérdés, hogy mi lesz így az F4-ből? 3.5? 2 + 2 x 1?

Az Orákulum nem egyedül érkezett. Találkoztam már máskor is az aktuális partnerei közül egy párral, ő viszont más volt. Nem tudom megragadni a különbséget, csak azt tudom és érzem, hogy nem tudok tiszta szívből örülni neki. Féltékeny vagyok.
Valószínűleg Amber is észrevett rajtam valamit, de rosszfelé irányította az ellencsapást. Mikor a vacsora után, a mulatságban megkerestem, kattogott a fényképezőgép és árulkodott a testbeszéd. És nem az Orákulum állt a lencsék előtt.
Ahogy Amber rám nézett, a szemében csak elégedettséget láttam. És igazából nem is hibáztathatom, hiszen miattam lett féltékeny, én pedig miatta kétszeresen féltékeny. A vasárnapot csendben töltöttük, egyikünk sem akart beszélni arról, ami egy nappal előbb történt. Én legalábbis nem akartam megbántani és csak remélni tudom, hogy ő sem engem. Mindketten tettük a dolgunkat, készítettük a reggelit, öltöztünk és mosakodtunk egymás mellett, a lehető legritkábban megszólalva.
Ma küldtem neki egy csokrot, de még nem válaszolt. Csak a saját hülyeségem miatt verhetem a fejem a falba.

Solution found(?)

Az Orákulummal közösen ünnepeltük a születésnapunkat; csak három nap van kettőnk között.

Soha nem volt még ilyen csendes ünnep (bár a szombati Dream Theater koncert minden volt, csak csendes nem). Ölelt már máskor is magához, mikor magam alatt voltam, de talán soha nem esett ilyen jól, mint most. Soha nem is volt nagyobb szükségem rá, hogy megvédjenek a világtól, magamtól.

A múlt héten már dolgoztam. Az első pár nap még azt hittem, hogy ez lesz a gyógyír a bajomra: elfoglalom magam, pont annyit vagyok emberek közt, hogy abból töltődni tudjak. Igazábol azonban nem vezetett sehova: untam magam, a kollégáim irritálnak, világosabb pillanataimban simán antiszociálisnak minősíteném magam. Bár csak egy hétig próbáltam, de a munkaterápia nálam nem vált be.

Megfogadom az Orákulum tanácsát, és hirtelen felindulásból elutazom, már holnap.

The Prophecy

Elkezdtem átalakulni.
Eddig úgy tűnik, megúsztam a reggeli rosszulléteket. Viszont a fáradtságot és a hízást nem. Hálistennek egyik sem öltött még krónikus méreteket, hisz' még az első szemeszter felénél sem tartok még. Erről ennyit, megigértem, hogy nem megyek át terhesblogba.
A mai villámlátogatásunk az Orákulumnál roppant meghökkentő volt. Chaud és az Orákulum nagyon jól megértették egymást, emelkedett volt a hangulat; én inkább visszavonultam és a háttérből figyeltem őket, már amennyire ezt egy szórakozóhelyen meg lehet tenni.
Magasra csapott az alkoholgőz és megtörtént az, amire egyáltalán nem számítottam: az Orákulum az asztal alá itta Chaud-ot. Mikor a szó legszorosabb értelmében koppant a feje a poharak között, az asztallapon, újabb meglepetés ért. Az Orákulum szeméből egy pillanat alatt eltűnt a mámor köde és érdeklődve nézett rám.

"He's a good guy, one you always deserved. Although he's hiding something from you. He's not lying, just not telling everything."
"Honnan tudod?"
"Call it ESP, sixth sense, whatever. I just know. Anyway, you have my blessings."
"Honnan tudtad...?"
"Just told you: ESP, sixth sense, whatever. Be a happy couple."
"Na de komolyan, honnan tudtad?"
"The way you two look at each other. That you announced your visit out of the blue sky. And you wouldn't be pregnant if you don't want to be married."
"Na de ezt..."
"You are changing. You are changing in this very moment. I notice it, because I see you rather rarely. Your face, your posture, your body, it's all showing. But your scent is the final proof."
"Az illatom?"
"Your pheromones are doing their job on my body perfectly. You are forbidden for me."
"Néha ijesztő tudsz lenni."

Fizet, felkapja Chaud-ot, mint egy rongybabát - igazából nem ilyen erős, csak jól kezeli a súlyt - és bezsuppolja a kocsi hátsó ülésére, ahol eldől, mint egy zsák. A szálloda felé vezető úton kevés szó esik közöttünk; elmerülök a gondolataimban, élvezem a forró szelet, ahogy az arcomba csap. Mikor megérkezünk, ő írja alá a bejelentőlapot Chaud helyett, aki hortyogva lóg a bal vállán és mikor felérünk, a fürdőkádba teszi.

"He won't puke on you here."

Másképp ölel át, mikor búcsúzik. Teljes szívemből remélem, hogy nem romlott el minden.

The Oracle

Ha a hegy nem megy Mohamedhez, akkor Mohamed megy a hegyhez.
Ahelyett, hogy meglátogattam volna az Orákulumot, inkább meghívtam magamhoz egy hosszú hétvégére. Sourire feszültsége pillanatok alatt elszállt, mikor találkoztak, és ebben nem kevés szerepe volt a harmadik félnek.
Ugyan nem vagyok olyan ügyes a konyhában, mint az Orákulum, de sikerült nem odaégetnem a vacsorát. Hogy aztán a bor, a vidám hangulat, a helyzet ismerősen pikáns volta tehet a többiről? Bárhogy is, de a menáge-á-trois igenis működik közöttünk, még mindig és egy percig sem kellett csalatkoznom, sőt.
Sourire később kimerülten bevackolta magát az ágyba, mi pedig még hosszú órákat áztattuk magunkat a fürdőkádban és elkortyolgattuk a maradék bort: még pezsgett bennem a gyönyör, elbágyasztott a forró víz. Olyan ismerős volt minden, nyugodt, stabil, kizökkenthetetlen harmónia. Állt az idő.
Reggel a friss pirítós illatára ébredtem. Élettel telt meg a lakás: Sourire a konyhában dúdolgatott, az Orákulum pedig a hideg zuhany alatt próbált meg kijózanodni. "Áramlik a csí, mint a kurvaélet", hogy őt idézzem.
A napot kettesben töltöttük, sétálva.

"Yesterday's immensely pleasurable surprise was a bit familiar, wasn't it? It resembled the start of our common blissful and innocent young times. And you know the end at least as good as I do. I don't want that to happen again.
History tends to repeat itself."

Egy pillanatra visszautazom az időben, éveket. Magam előtt látom a kórházat, a megroggyant vállakat, és hogy a csillogás, az öröm, ahogy azt addig ismertem, eltűnik a világból. Az Élet első mélyütése.
Este már újra hármasban megyünk szórakozni. Hazafelé Sourire-t először éri halálközeli élmény, mikor az Orákulum mellett ül az anyósülésben: sikoltozva kapcsolja be a biztonsági övet, míg én hátul nevetek rajtuk, mert tudom, hogy soha ilyen jó kezekben nem volt még a volán. Az este többi része visszafogott, csendes, puha, de minden a helyén van, mintha mindannyian ezer éve ismernénk egymást.
Vasárnap kettesben felautózunk északra. Mindenhol köd, minden zöld; sehol máshol nincs ilyen színe a fűnek. Visszafelé beugrunk Apuékhoz. "Meddig hagyod a lányomat parlagon heverni?" - kérdi Anyu, tökéletes magyarsággal. Majd' belefulladok a csészényi teába, az Orákulum csak vigyorog: "Tout a son temps". Most Anyu vigyorog és Apu fulladozik.
Este fényképek készülnek, hogy legyen miben gyönyörködjünk, aztán széttépjük egymást, hogy aztán újra nyugodtan foglalkozhassunk egymással, hogy aztán megint egymásnak eshessünk. Birtokolni akarom, mindig.
Másnap, miközben inget rendel és szakértő módon választ nyakkendőt a belvárosban, arra gondolok, hogy nem akarom, hogy hazamenjen, legyen neki is itt az otthona, de ezt nem mondom ki, nem mondhatom ki. Talán tudja, hogy mit akarok.
Talán mindig is tudta.

Recharged

Egy repülőgép személytelensége. Egy félig idegen váróterem zsúfoltsága. Egy régi ismerős megnyugtató mosolya. A tavaszi tél barátságtalan acélszíne. Hóesés! Kátyúk, szürke épületek, mogorva emberek: régi húrok.
Egy legénylakás meghitt rendetlensége. A frissen készülő vacsora gyomorkorgattató illata. A vörösbor testessége. Az elégedett jóllakottság. Egy meleg ölelés, és a hosszú, felszabadító sírás. Úgy érzem, mintha hazaértem volna. Aztán az ölelés szorosabb lesz és egyáltalán nem akarok szabadulni.
A fürrő forrósága, a mindenhonnan áradó zene, a jajongó-síró acélhúrok hangja. Az ágynemű friss illata, a mindent feledtető mély álom. Mikor éjjel felriadok, azonnal megnyugszom, ahogy félig ébren azonnal átölel.
Reggel a szalonnás rántotta aranysárgasága, a tea forrósága. Az illata és a rossz emlékek: ugyan ezt vettem másnak, aki már csak sajgó emlék. A bevásárlóközpont forgataga, új illat, egy névnapi ajándék. Végtelen séta a Duna-parton: élvezem, ahogy a csontig hatoló szél mindent kifúj belőlem, ami kellemetlen, ami fájdalmas.
Este mámor és asztalon táncolás és egy csipet őrültség: apró, szúró, gyorsan tovatűnő fájdalom, és egy kicsi, fényes fémdarab a köldökömben. És vidámság, tomboló joie de vivre, mindent feledtető mámor, sikoltanivaló eksztázis és lebegő álom.
A biztos tudat, hogy mindent túlélek és hogy mindig van kibe kapaszkodnom.
Hazafelé pedig már nem tűnnek olyan szürkének az épületek és mintha vidámabbak lennének az emberek; a felhők felett pedig vár a ragyogó napsütés.