You're in the Army now

Chaud szombat délután felvitt Colchesterbe és bemutatott a bajátrsainak. Csomó tagbaszakadt alak, mindegyik akkora, mint egy hegy, pedig én sem vagyok alacsony. Legnagyobb meglepetésemre egyikük sem a "kinyírlak-egy-fogpiszkálóval" típus, vagy ha mégis, inkább a barátságos énjüket vették elő.
Aztán kaptam gyakorló kezeslábast és kettesben kimentünk a lőtérre. Jól esett sorban kézbevenni az egyre nagyobb fegyvereket: P226, SA80, Minimi és végül az L96A1 (Chaud a épp konyhából felkiabálva sorolja, hogy mikkel ismerkedtem meg). Oltári érzés volt, ahogy a rövid bemutató után elpufogtattam mindegyikkel jópár tárat és sorozatot. Hatalmasnak éreztem magam.
Később a többiek vigyorogni kezdtek, mikor már a sötétben felszálltunk és beöltöztünk a tandemugráshoz. Nem tagadom, félelmetes és ijesztő volt a vaksötét éjszaka, nyilván épeszű ember nem ugrik ki egy működő gépből...modern változata a "hátravetem magam, elkapsz-e?" bizalompróbának. Végül - nagyon rövid hezitálás után - kivetettem magam, hátamon Chauddal, közben folyamatosan ordítottam, hogy "Geronimo!". Földetérés után azonnal új menetet követeltem magamnak, de aznapra véget ért a móka. Érzem a végem.
Már nem csak biciklin tudom megcsinálni a stoppie-t, de Chaud Triumph Daytonáján is, nem kevés riadalmat okozva a szomszédoknak. Azt hiszem, a hétvégén beruházok egy nagymotorba. Megint egy drog...

Running amok without casualties

Mára kihevertem az átkozott hangulatom. Holnapra már csak a maradék másnapom kell kihevernem. A hétvégét nem a vidám ellazulás jellemezte. Lounge belassulás? New Age harmónia? Nyomuk sem volt, a CD-k kibontatlanul vészelték át a hétvégét. Volt helyette Dead Can Dance-sírás, Slayer-hörgés, Ministry-zúzás. Volt harminc hossz úszás, volt agresszióval pótolt rutin a squash-meccsen. Volt a pillanatokra szóló örömök között a plafon részletes, hosszas tanulmányozása. Volt hétfőn egy leforrázó levél. Volt kedden minden másodpercem felemésztő munka. Mikor tegnap este egyedül kimozdultam otthonról, még sejtelmem sem volt, hogy mit is akarok.
Lett belőle egy vacsora, egyedül; aztán egy üveg Chateau d' Sauternes egy ismeretlen társasággal, majd továbbra is velük egzotikus koktélok sora, önvédelemből elcsattant pofonok, elmosódottá váló éjszaka, sodródás egy másik társasághoz, hozzácsapódás egy harmadikhoz. Lett belőle szoros fekete selyeming alatt játszó izom és tűsarkú cipő által harapnivalóan gyönyörűvé varázsolt női vádli. Lett izgatottságtól beharapott, majd lággyá csókolt ajkak képe. Lett türelmetlen övkibontás és meztelen büszkeség. Egy pillanat alatt pengeélessé váló érzékek, heves ingertúltengés, a lényem egyetlen pontba sűrűsödése, tanítás, Tesuque megtestesülése, arcomra csorgó méz, a jussom követelése, sikoltozó elolvadás és két oldalról átölelve rövid, mosolygós alvás.
Könnyű a gyógyulás, de ez a módja felelőtlen. És vajon meddig tart a hatása?

The Oracle

Ha a hegy nem megy Mohamedhez, akkor Mohamed megy a hegyhez.
Ahelyett, hogy meglátogattam volna az Orákulumot, inkább meghívtam magamhoz egy hosszú hétvégére. Sourire feszültsége pillanatok alatt elszállt, mikor találkoztak, és ebben nem kevés szerepe volt a harmadik félnek.
Ugyan nem vagyok olyan ügyes a konyhában, mint az Orákulum, de sikerült nem odaégetnem a vacsorát. Hogy aztán a bor, a vidám hangulat, a helyzet ismerősen pikáns volta tehet a többiről? Bárhogy is, de a menáge-á-trois igenis működik közöttünk, még mindig és egy percig sem kellett csalatkoznom, sőt.
Sourire később kimerülten bevackolta magát az ágyba, mi pedig még hosszú órákat áztattuk magunkat a fürdőkádban és elkortyolgattuk a maradék bort: még pezsgett bennem a gyönyör, elbágyasztott a forró víz. Olyan ismerős volt minden, nyugodt, stabil, kizökkenthetetlen harmónia. Állt az idő.
Reggel a friss pirítós illatára ébredtem. Élettel telt meg a lakás: Sourire a konyhában dúdolgatott, az Orákulum pedig a hideg zuhany alatt próbált meg kijózanodni. "Áramlik a csí, mint a kurvaélet", hogy őt idézzem.
A napot kettesben töltöttük, sétálva.

"Yesterday's immensely pleasurable surprise was a bit familiar, wasn't it? It resembled the start of our common blissful and innocent young times. And you know the end at least as good as I do. I don't want that to happen again.
History tends to repeat itself."

Egy pillanatra visszautazom az időben, éveket. Magam előtt látom a kórházat, a megroggyant vállakat, és hogy a csillogás, az öröm, ahogy azt addig ismertem, eltűnik a világból. Az Élet első mélyütése.
Este már újra hármasban megyünk szórakozni. Hazafelé Sourire-t először éri halálközeli élmény, mikor az Orákulum mellett ül az anyósülésben: sikoltozva kapcsolja be a biztonsági övet, míg én hátul nevetek rajtuk, mert tudom, hogy soha ilyen jó kezekben nem volt még a volán. Az este többi része visszafogott, csendes, puha, de minden a helyén van, mintha mindannyian ezer éve ismernénk egymást.
Vasárnap kettesben felautózunk északra. Mindenhol köd, minden zöld; sehol máshol nincs ilyen színe a fűnek. Visszafelé beugrunk Apuékhoz. "Meddig hagyod a lányomat parlagon heverni?" - kérdi Anyu, tökéletes magyarsággal. Majd' belefulladok a csészényi teába, az Orákulum csak vigyorog: "Tout a son temps". Most Anyu vigyorog és Apu fulladozik.
Este fényképek készülnek, hogy legyen miben gyönyörködjünk, aztán széttépjük egymást, hogy aztán újra nyugodtan foglalkozhassunk egymással, hogy aztán megint egymásnak eshessünk. Birtokolni akarom, mindig.
Másnap, miközben inget rendel és szakértő módon választ nyakkendőt a belvárosban, arra gondolok, hogy nem akarom, hogy hazamenjen, legyen neki is itt az otthona, de ezt nem mondom ki, nem mondhatom ki. Talán tudja, hogy mit akarok.
Talán mindig is tudta.

Recharged

Egy repülőgép személytelensége. Egy félig idegen váróterem zsúfoltsága. Egy régi ismerős megnyugtató mosolya. A tavaszi tél barátságtalan acélszíne. Hóesés! Kátyúk, szürke épületek, mogorva emberek: régi húrok.
Egy legénylakás meghitt rendetlensége. A frissen készülő vacsora gyomorkorgattató illata. A vörösbor testessége. Az elégedett jóllakottság. Egy meleg ölelés, és a hosszú, felszabadító sírás. Úgy érzem, mintha hazaértem volna. Aztán az ölelés szorosabb lesz és egyáltalán nem akarok szabadulni.
A fürrő forrósága, a mindenhonnan áradó zene, a jajongó-síró acélhúrok hangja. Az ágynemű friss illata, a mindent feledtető mély álom. Mikor éjjel felriadok, azonnal megnyugszom, ahogy félig ébren azonnal átölel.
Reggel a szalonnás rántotta aranysárgasága, a tea forrósága. Az illata és a rossz emlékek: ugyan ezt vettem másnak, aki már csak sajgó emlék. A bevásárlóközpont forgataga, új illat, egy névnapi ajándék. Végtelen séta a Duna-parton: élvezem, ahogy a csontig hatoló szél mindent kifúj belőlem, ami kellemetlen, ami fájdalmas.
Este mámor és asztalon táncolás és egy csipet őrültség: apró, szúró, gyorsan tovatűnő fájdalom, és egy kicsi, fényes fémdarab a köldökömben. És vidámság, tomboló joie de vivre, mindent feledtető mámor, sikoltanivaló eksztázis és lebegő álom.
A biztos tudat, hogy mindent túlélek és hogy mindig van kibe kapaszkodnom.
Hazafelé pedig már nem tűnnek olyan szürkének az épületek és mintha vidámabbak lennének az emberek; a felhők felett pedig vár a ragyogó napsütés.