Days passing by

Pénteken este nagyszerű hangulatú Porcupine Tree koncerten voltam. Az új albumot teljes egészében leadták és a ráadásokat is nagyon eltalálták. 9/10.
Szombaton erősnek éreztem magamat, mintha a Nap is csak rám ragyogott volna, születésnapnak kiváló. Gyönyörű őszi idő, egy kellemes reggeli egy kávézóban; mosolyogva néztem az embereket, ahogy továbbsiettek. Egy pillanatnyi Zen: a friss croissant illata, a tea íze, a selyemkendő érintése a vállamon, a napfény melege és a szél az arcomon. Tökéletes.
Vásárolni indultam, a vásárlás örömét kerestem, nem a birtoklásét. Nem néztem az árcédulát, csak a szépet kerestem és a rám öntöttség érzését.
Hazaérek és rekordot akarok dönteni. Vadul száguld az ereimben az adrenalin, izgalom minden kanyar, ahol a térdem majdnem érinti az aszfaltot, mögöttem bömböl a kipufogó és néha gyorsan elhaló dudák hangját hallom. Végül nem sikerül a rekord, de így is elégedett vagyok. Újra hazaérve nem pakolom el a nyekergő bőrruhát és a motort sem takarítom le.
Este újra koncert. Több mint négy órányi dübörgés a szünetekkel együtt és a végére kezd múlni a gyógyszerek hatása. Annyi azonban még maradt bennem, hogy mikor töménnyel erősítek, kiütöm magam.
Vasárnap reggel megérkeznek Anyuék, hogy felköszöntsenek. Nem tart sokáig a jókedv, elmondom nekik, mire számíthatnak. Mindkettejüket padlóra küldöm: Apu nekimegy a bárszekrénynek és csendben nekiáll termelni, még soha nem láttam inni; "stiff upper lip" Anyu teát főz. Magukra hagyom őket és később hallom, ahogy zárt ajtók mögött együtt sírnak. Együtt töltjük a napot és édes kis semmiségekről beszélünk, felelevenítjük gyerekkorom nyarait.
Este, újra egyedül vagyok. Telefonon intézek egy pár dolgot és egy óra múlva a ház előtt megáll az autó, amivel most gyönyört indulok vásárolni: hatalmas adag kokót, göndör, vörös hajú szépséget és magas, izmos fiút. Egy szálloda legfelső emeletén magunkra zárjuk az ajtót és hosszú, kéjes órákon át minden csak rólam szól.
Ma délután érek be, elmondom kicsi csapatomnak a helyzetet és őket is sikerül padlóra küldenem. Választási lehetőséget ajánlok nekik: megszűnik a cég és mennek amerre akarnak, vagy megpróbálják továbbvinni az egészet, a részemet pedig Anyuéknak adom.
Este, mikor a kontrollvizsgálatok pozitív eredményeit sorolja az orvos, csak türelmetlenséget érzek, hogy legyek túl az egészen minél hamarabb, sok dolgom van.
Mindkét lábam zsibbad és a gyógyszerek már kevesebbet segítenek.

Permission

A hétvégén felmentünk Apuékhoz (motorral, mi mással, csak hogy a frászt hozzam rájuk).
Korábban már találkoztak Chauddal, rég túlvagyunk az udvariassági körökön. Mikor nekik szegezte a kérdést, Apu először csak csuklott, Anyu pedig meglepve nézett rám. Aztán elnevették magukat és egyszerre adták áldásukat. Később leültem Anyuval a konyhában.

"Vous avez semblé étonnant."
"J'attendais quelqu'un d'autre."
"Mais êtes-vous heureux avec mon choix?"
"Mon bonheur est votre bonheur."

Már csak egyvalaki van hátra. Tudom, butaság, de nekem fontos a véleménye.

Titties and the Tower of Babel

Magyaroszági vendéglátómmal magyarul beszélek. Ő velem angolul. Hogy ne felejtsek és hogy gyakoroljon.
Anyuval, aki angol, franciául. Mert kora gyerekkoromban tanultam. Apuval, aki magyar, angolul. Mert megszokta. Kettejükkel együtt franciául. Mert megszoktuk. Ők ketten egymással angolul. Mert megszokták. Tiszta szerencse, hogy nincsenek olasz nagybátyáim, vagy német nagyszüleim.
Anyu néhány napra kórházba készül, hogy kiigazíttasson magán egy pár apróságot. Apu csak röhög az egészen: "Úgy imádom azokat a gyönyörű dudáit, ahogy vannak".
Azt mondják, az ember több lépésen keresztül éri el a felnőttkort: mikor átéli az első nem önkezű orgazmusát; mikor rádöbben, hogy a szülei élnek — de legalábbis valamikor éltek — szexuális életet; mikor megérti, hogy a szülei fölött is múlik az idő és egyszer majd meghalnak és mikor beletörődik, hogy ő is meg fog halni.
Egy nap két lépés.

Press the button

Már szombaton rám akartak omlani a falak.
Addig tekertem a hangerőt, míg már nekem is fájt. Újra elgondolkoztam egy üveg bor felbontásán, aztán valami töményen, de inkább nem bántottam egyiket sem. Könyvhöz nem volt kedvem, dolgozni nem volt erőm. Inkább megint autóba vágtam magam és meglátogattam a szüleimet.
A pár órás út alatt teljesen megfeledkezhettem minden bajomról. A 155-re beállított tempomat mellett ugyanis nem jutott semmi másra időm, csak hogy a forgalomra koncentráljak. Kiváló, ha az ember ki akar verni mindent a fejéből, viszont rizikós, mert a rendőrök nem biztos, hogy jó szemmel nézik.
Aztán persze mikor megérkezem, és elmúlik a szeretteim láttán érzett röpke öröm, rám esik minden, van időm gondolkozni. Anyu persze látja, hogy valami bajom van és estére már tud mindenről (az újévi éjszakát inkább kihagytam), de addigra már takaróba burkolózva isszuk a forró kakaót a nappaliban. Hosszú hetek után először alszom végig az éjszakát.
Vasárnap Apu virágainak illatára ébredek, amit csak pár perccel előtte metszhetett a télikertben. Anyu mosolyogva hozza be a reggelit tálcán és a nap, bár sápadtan, de süt, tiszta az idő. Később elmegyünk kirándulni és magamtól mosolygok. Mikor átfúj rajtam az északi szél, az arcomba csap a sós permet és kétoldalról a szüleim fogják a kezem, úgy érzem, hogy végtelenül nyugodt vagyok és bármivel meg tudok birkózni.
Ez a hangulat meg is marad a hazaút feléig. Aztán megint kiakasztom a tempomatot, mert ha nem gondolok semmire, akkor nem kopik meg az élmény, mintha a lejátszón megnyomnám a Pause gombot és haza tudok magammal vinni egy kis melegséget.