Days passing by

Pénteken este nagyszerű hangulatú Porcupine Tree koncerten voltam. Az új albumot teljes egészében leadták és a ráadásokat is nagyon eltalálták. 9/10.
Szombaton erősnek éreztem magamat, mintha a Nap is csak rám ragyogott volna, születésnapnak kiváló. Gyönyörű őszi idő, egy kellemes reggeli egy kávézóban; mosolyogva néztem az embereket, ahogy továbbsiettek. Egy pillanatnyi Zen: a friss croissant illata, a tea íze, a selyemkendő érintése a vállamon, a napfény melege és a szél az arcomon. Tökéletes.
Vásárolni indultam, a vásárlás örömét kerestem, nem a birtoklásét. Nem néztem az árcédulát, csak a szépet kerestem és a rám öntöttség érzését.
Hazaérek és rekordot akarok dönteni. Vadul száguld az ereimben az adrenalin, izgalom minden kanyar, ahol a térdem majdnem érinti az aszfaltot, mögöttem bömböl a kipufogó és néha gyorsan elhaló dudák hangját hallom. Végül nem sikerül a rekord, de így is elégedett vagyok. Újra hazaérve nem pakolom el a nyekergő bőrruhát és a motort sem takarítom le.
Este újra koncert. Több mint négy órányi dübörgés a szünetekkel együtt és a végére kezd múlni a gyógyszerek hatása. Annyi azonban még maradt bennem, hogy mikor töménnyel erősítek, kiütöm magam.
Vasárnap reggel megérkeznek Anyuék, hogy felköszöntsenek. Nem tart sokáig a jókedv, elmondom nekik, mire számíthatnak. Mindkettejüket padlóra küldöm: Apu nekimegy a bárszekrénynek és csendben nekiáll termelni, még soha nem láttam inni; "stiff upper lip" Anyu teát főz. Magukra hagyom őket és később hallom, ahogy zárt ajtók mögött együtt sírnak. Együtt töltjük a napot és édes kis semmiségekről beszélünk, felelevenítjük gyerekkorom nyarait.
Este, újra egyedül vagyok. Telefonon intézek egy pár dolgot és egy óra múlva a ház előtt megáll az autó, amivel most gyönyört indulok vásárolni: hatalmas adag kokót, göndör, vörös hajú szépséget és magas, izmos fiút. Egy szálloda legfelső emeletén magunkra zárjuk az ajtót és hosszú, kéjes órákon át minden csak rólam szól.
Ma délután érek be, elmondom kicsi csapatomnak a helyzetet és őket is sikerül padlóra küldenem. Választási lehetőséget ajánlok nekik: megszűnik a cég és mennek amerre akarnak, vagy megpróbálják továbbvinni az egészet, a részemet pedig Anyuéknak adom.
Este, mikor a kontrollvizsgálatok pozitív eredményeit sorolja az orvos, csak türelmetlenséget érzek, hogy legyek túl az egészen minél hamarabb, sok dolgom van.
Mindkét lábam zsibbad és a gyógyszerek már kevesebbet segítenek.

Ronin

Jut eszembe: a ma aláírtam a kilépőpapírjaimat.
Nem csak az én egy éves (fizetés nélküli) szabadságom, vagy Buzz Lightyear millió dolláros irodai újrabútorozása van a serpenyőben. A legnagyobb súlya a 15 milliárdos negyedéves "elfelejtett" veszteségnek van. Hiába, a BofA-nál nincs kecmec, sokakkal együtt nekem is mennem kell, immár hivatalosan is.
Másodéves korom óta ez az első alkalom, hogy nincs munkahelyem.
Nem rémültem meg, bár nincs hosszú időre tartalékom: a privát munkámból szépen megélek. Viszont kell valami hosszabb távra is, ami miatt újra meg kell fontolnom Don Corleone ajánlatát.
Cseppet sincs ínyemre.

Unexpected visitor

Jó volt a Worlds Collide, de valahogy mégsem tetszett.
Talán az, hogy már síppal-dobbal-nádihegedűvel is fel vannak szerelkezve. Le minden testidegen hangszerrel, vissza a gyökerekhez! Az egész már nem volt olyan vad, mint szerettem volna. Vagy csak az emlékeim mondatják velem, hogy régebben nagyobb volt a tombolás? Alig izzadtam meg a tömegben és sehol egy szakadás a koncertruhámon.
Tegnap este beállított Don Corleone. Csak álltunk az ajtóban és farkasszemet néztünk egymással: ő türelmesen várt, én cseppet sem leplezett rosszallással. Végül győzött a neveltetés és beinvitáltam; még a kabátját is lesegítettem. Anyu hidegvére vagyok.
Még azt is sikerült megállnom, hogy az italába köpjek: legszívesebben sósavat adtam volna a kezébe, kortyolgassa azt.

"You know, there are rules."
"Rules to lie?"
"Rules to bend the truth if necessary."
"Bending the truth in my dictionary equals lying. See also partial truth and untold truth."

Ott ült velem szemben a kifogástalan fekete öltönyében, forgatta a kezében a poharat és láttam a szemén, hogy szomorú. Ha már van seb, forgassuk meg benne a kést.
Anyu rosszindulata vagyok.

"I guess if I were given birth to a son, you would have expected him to join the same regiment."
"You cannot understand this. We are talking about tradition."
"Tradition to expose your descendants to an early death? To possibly leave widows and children behind, sick with grief?"
"Tradition of glory."
"How glorious it is to see your grandson die before you do? This is a tradition of the worst kind, tradition of endless selfishness."

Nem emeltem fel a hangom, nem hagytam, hogy a hisztéria eluralkodjon rajtam.
Anyu fortyogó dühe vagyok.

"I am not expecting a pardon. I did what I thought was best. Still, I accept your resentment."
"The word 'contempt' fits better."
"Be it. But as I told you, I am not here for a pardon, nor for cut and thrust. I know you lost your job and that you are looking for a new one."
"I prise my privacy."
"I know that you are quite adept in what you are doing for living. Therefore I came here to ask for a favor."

Benyúlt a belső zsebébe, elővett egy borítékot és letette az asztalra.

"It is your decision. But when you make it, please make it a professional instead of a personal one. Don't worry, I find my way out."

Letette a poharát, felállt és elment.
Első gondolatom az volt, hogy kibontatlanul-olvasatlanul ledarálom a borítékot és a tartalmát.
Anyu vicsora vagyok.
Aztán felbontottam.
Egy nevemre szóló megbízás volt benne, miszerint a különböző befektetési bankoknál vezetett értékpapírszámlákhoz teljes körű hozzáférést biztosítanak. Mellette egy részletes kivonat, részvényekkel, állampapírokkal, darabszámokkal. Leültem a gép elé, hogy ellenőrizzem az összértéket.
Anyu elkerekedett szeme vagyok.
Nem tudom, éljek-e, élhetek-e ezzel a lehetőséggel. Megalkuvás lenne.
Nincs állásom és hátországom, nem akarok másra támaszkodni. Kiút lenne.
Anyu kialvatlansága vagyok.

Solution found(?)

Az Orákulummal közösen ünnepeltük a születésnapunkat; csak három nap van kettőnk között.

Soha nem volt még ilyen csendes ünnep (bár a szombati Dream Theater koncert minden volt, csak csendes nem). Ölelt már máskor is magához, mikor magam alatt voltam, de talán soha nem esett ilyen jól, mint most. Soha nem is volt nagyobb szükségem rá, hogy megvédjenek a világtól, magamtól.

A múlt héten már dolgoztam. Az első pár nap még azt hittem, hogy ez lesz a gyógyír a bajomra: elfoglalom magam, pont annyit vagyok emberek közt, hogy abból töltődni tudjak. Igazábol azonban nem vezetett sehova: untam magam, a kollégáim irritálnak, világosabb pillanataimban simán antiszociálisnak minősíteném magam. Bár csak egy hétig próbáltam, de a munkaterápia nálam nem vált be.

Megfogadom az Orákulum tanácsát, és hirtelen felindulásból elutazom, már holnap.

It's been some time

Október közepe óta nem írtam. Zsúfolt volt a programom.
Kéjelegtem egy még viszonynak sem nevezhető kapcsolatban egy táncossal, aki életében csak egyvalakibe volt szerelmes...saját magába. Nem tartott sokáig a türelmem. Ellepett a munka, de már látom a fényt az alagút végén. Újra megjelentem a tévében. Masszívan elméreteztem a házon végzendő munkálatok költségeit: az eredeti 6:1 beszerzés kontra felújítás+berendezés arány mára kezdi megközelíteni a 4:3 értéket és nő. Legalább amiatt nem fog fájni a fejem, hogy mit írok majd le az adómból. Elvesztettem egy levelezőpartnerem. Nyakig olajos lettem egy piacon evett fokhagymás lángos után.
És nem egy üveg társaságában töltöttem a Karácsonyt. Minden terhelés ellenére és a szabadidő szinte teljes és tökéletes hiánya mellett abszolút kiegyensúlyozottnak és nyugodtnak mondhatom magam.

Ain't no bait and switch

Vendéget vártam hétvégére, de az utolsó pillanatban le kellett mondanom mindent: hirtelen felindulásból a Nagy Víz túlpartjára kellett mennem. Igazából annyi időm sem volt, hogy rendesen elnézést kérjek mindenkitől, különösen a meghívott vendégemtől, aminek aztán az lett a vége, hogy ő felsült, én pedig erőteljesen összekarcoltam a renomémat. Szeretném majd valahogy kiengesztelni, már ha mindezek után hajlandó velem egyáltalán szóba állni.
(Most veszem csak észre, hogy eddig angolul írtam. Soha nem bírtam jól az időeltolódást.)

Split brain

Naponta-kétnaponta részt veszek egy, szinte az egész délutánomat felemésztő tanácskozáson.
Meghívtak egy középméretű cég vezetésébe, rendbe tenni mindent. Ami engem illet: pocsék tőzsdei szereplés, meredeken lefelé mutató számok, zéró tartalék, nulla hitelképesség...egyszóval innen szép nyerni. Katasztrófa-menedzsment élőben, nem az én bőrömre. Nem kevés munka lesz vele.
Ha épp megszabadulok a tanulástól és akad némi szabadidőm, akkor miért is ne akasztanék a nyakamba egy sokkal nagyobb koloncot? Talán nem vagyok teljesen normális.

Shanghai

Érzem a jet lag utórezgéseit, másfél nappal a hazaérkezés után is.
Kézközelből átélve sokkal ijesztőbb volt, mint gondoltam volna. De nem, nem félelmetes, hanem inkább maga alá temet a puszta méreténél fogva. Utólag már furának tetszik, hogy akárcsak egy pillanatig is eljátszottam a gondolattal, hogy odaköltözzem.
Folyton dohányzó tárgyalópartnerek, szigorú arccal, hófehér, keményített ingben, Hermes nyakkendőben, méret után csináltatott koromfekete öltönyben. Hol vannak a szürke egyenruhák? Meg-megránduló vonások, horkantásszerű helyeslés, a tolmács hátam mögül suttogó fáradt hangja. Visszhangzik a terem, ahogy eladom a képességeimet.
Ketten vagyunk nők az egész teremben. Velem szemben húsz kifejezéstelen, barna szempár.
Este, a vacsoraasztalnál már lazább a hangulat, néhányan mosolyognak is. Folyton füstöl a cigaretta. Aztán álomtalan álom, majd másnap ugyanez folytatódik, velük, majd megint rajtam a sor. Ezt a táncot szeretem; bár ne lennék ilyen fáradt! Talán még élvezném is, ahogy kóstolgatjuk egymást, ahogy fogást keresünk a másikon, hogy felülkerekedjünk, hogy többet tudjunk meg a másik félről, mint amennyit magunkról elárulunk.
Aztán csak eljön a vége és kifújhatjuk magunkat. Vagy mégsem? Udvariasan sikerül visszautasítani, hogy végig kelljen néznünk az alapító atya lakhelyét vagy a Párt titkos kongresszusának helyszínét. Lemondunk a Bundon fényképezkedésről és a Yu kert is kimarad, inkább a friss ágynemű illatát érezném.
Mikor reggel felébredek, egy szál ingben kiülök az ablakba; alattam nyolcvan emelet. Egy egész világegyetem választ el a lent élőktől, akiknek cseppet sem ilyen csillogó az élete, akik márványt csak fényképen, márkás italokat csak reklámokban látnak. Egyedül vagyok, egy pillanatig mindentől és mindenkitől távol.
Aztán kapok egy bögre forró csokoládét és hátulról átkarolnak. És érzem, tudom: ha társam van, még ezt a várost is le tudnám igázni.

Fifteen Minutes of Fame

Már másodszorra szerepeltem kamerák előtt és sokkal nyugodtabb voltam, mint az első alkalommal. Mit tesz a gyakorlat.
Egyszerre vonz és taszít, hogy "benne leszek a tévében". Be kell valljam, hogy hízeleg az önérzetemnek, hogy annyira jónak tartanak, hogy nagy nyilvánosság előtt hirdethetem az igét. Ugyanakkor felteszem magamnak a kérdést, hogy tényleg jó vagyok ennyire? Nem küzdöm önértékelési problémákkal, de ha egy milliós nézőtáborral rendelkező tévében pontatlan az evangélium, azt jóhírem is megsínyli, és nem csak a számlám. Legalább átgondolom, amit mondok, mielőtt kimondanám és azt hiszem ez messze több, mint amit a legtöbb, ugyan ezen a pályán mozgó szakember megtesz.
Megtegyem? A beosztottam. Ne tegyem meg? Gyönyörű.
Mára csupa igen-nem kérdés jut.

Par for Honour

Hiába próbáltam meg áthelyeztetni a gyakornokomat máshová, csak a nyakamon maradt. Kiderült, hogy minden várakozásommal ellentétben felkészült és tanult, figyelmes hallgatóság és egyáltalán nem csak kolonc a nyakamon, hanem kifejezetten kellemes társaság. Na nem mintha mindez segített volna abban, hogy ne próbáljam meg minden erőmmel távoltartani magamtól.
Belebotlottam abba a dilemmába, hogy mennyit ér számomra egy újabb sikeres üzlet tető alá hozása. Mit kéne tennem, ha az ügyfél nem is csak sejteti, hogy csak akkor hajlandó aláírni bármit is, ha én is része vagyok az ő kompenzációs csomagjának? Mennyit ér egy olyan éjszaka, ami egyáltalán nem biztos, hogy — pun intended — jól sül el? Mennyiért lennék hajlandó prostituálni magam?
Annyit semmiképp sem ér, hogy ha esetleg kitudódna, szemétbe kelljen dobni a karrierem.
Körbenéztem a Bacino San Marcón, mosolyogtam, válaszoltam. Nem kellett megalkudnom és enyém lett a szerződés. És csak egy kicsit kellett hazudnom.

Beginner

Januári kezdéssel felvettek a céghez jópár végzőst. Mikor megpendítették, hogy nekem is jut egy, nem lelkesedtem.
Ma beállított az irodámba és azonnal tudtam, hogy baj lesz. Bele fogok szeretni.
Nincs szükségem munkahelyi románcra. Nincs szükségem semmilyen románcra. Nyugalomra van szükségem és hogy megtanuljak felejteni.

Skeletons in the closet

Van, aki szerint "sekélyes, önmagát lazának feltüntető, de valójában végtelenül görcsös" személyiség vagyok. Erre eddig még senki nem figyelmeztetett, de végső soron ez is egy vélemény. Ki tudja, talán még az is lehet, hogy igaz.
Megbosszulta magát az egész éves kemény munka. Köszönhetően az osztályom rekordszintű eredményének, kinevezésnek nézek elébe. Ha elfogadom az előléptetést, elkerülök innen, valószínűleg a Pocsolya másik partjára, amihez viszont semmi kedvem nincs. Ha nem fogadom el, akkor nézhetek új állás után. Kisérteties, milyen hűen másolja önmagát a történelem.
Igyekszem eltemetni magamban a rossz érzéseket, még akkor is, ha jól tudom, hogy később ez keményen vissza fog ütni. Inkább vacsorázom érdektelen ki-tudja-honnan-ismerősökkel, vagy csak simán autózom össze-vissza, ütöm tovább a labdát, úszom a hosszakat, mint hogy otthon, a négy fal között töltsem az estét, egyedül. Ideális esetban annyira kihajtom magam, hogy hazaérve a mosakodás után küzdenem kell, hogy eljussak az ágyig.
Vagy megbékélek valahogy, vagy szálkásodni fogok.