Home, home again...

Hajnalban érkeztem. Majd' egy éve indultam.
Láttam gyönyörű dolgokat. Láttam gyönyörű helyeket. Dőzsöltem luxusban. Megismerkedtem kedves emberekkel. Barátokat szereztem. Megtanultam megbocsátani. Megtanultam elfogadni kegyetlen dolgokat.
Ugyanakkor láttam a világ alfelét is, legalábbis egy részét. Láttam gyönyörűnek hitt helyeket, ahonnan menekültem. Néha össze kellett húznom magam. Egy ember kezét tönkretettem.
Megérte ez az egy év. Feltöltődtem. Talán fejlődtem. Erősebb lettem. A múltam már nem teher többé, csak az, ami: emlékek. Az életem része.
Jó itthon.
...I like to be here, when I can.

The Permit

Megérkezett az engedély és a jegyek, holnap megkezdem majd' 48 órás utamat Tibetbe. Most nem pótolok az elmaradásomból semmit, túl izgatott vagyok.
Nem tudom, mikor leszek megint netközelben.

Helsinki

Már három -- a jelenlegit nem számolva -- megállóval vagyok lemaradva.
Utam leírása ott szakadt félbe, hogy szégyentől égő arccal és a megengedett sebességhatárt jóval meghaladó tempóban igyekeztem eltűnni a saját lelkiismeretem és egy nagyon kedves lány elől. Atyaég, már aznap reggel sem emlékeztem a nevére; remélem, ő sem emlékszik az enyémre.
A száguldás nem tartott sokáig, komppal keltem át Finnországba.


View Larger Map

A Hotel Kämp nevezetes hely, annyira, hogy még én is hallottam róla. Mikor beléptem, "megcsapott a történelem szele". Az étterem nem volt egy nagy durranás -- legalábbis a szálloda besorolásához és (ár)színvonalához képest --, de a többi szolgáltatást, különösen a fürdőt és a kapcsolódó részeket mindenkinek csak ajánlani tudom. Tény, hogy a hely nem olcsó, de kényeztetni akartam magam egy kicsit.
Többen is ajánlották, de annyira még nem voltam hozzászokva a hideghez, hogy egy szál fürdőruhában nekimenjek a tengernek, inkább szembeszálltam a híres-hírhedt orosz bürokráciával és beutazási engedélyért folyamodtam. Vesztettem. Három nap után feladtam és segítséget kértem az ottani brit konzulátustól, akik készséggel segítettek és elmondták, hogy ott rontottam el a dolgot, hogy üresen nyújtottam át a kitöltött papírokat, bélés nélkül. Mivel nekik már megvoltak a bejáratott vonalaik, nem egész egy óra múlva már lepecsételve visszakaptam mindent. Emlékeztetnem kell magam, hogy Kelet felé haladva jó darabig számíthatok ilyen jellegű pluszkiadásra.
Közben kihullott alólam a notebook; pár napra elvesztettem a kapcsolatot a világgal, amit viszont cseppet sem bántam: se email, se IM. Komolyan mondom, kifejezetten élveztem.
Míg -- akkor még hiába -- vártam a papírokra, jobb dolgom híján várost néztem. Békességet találtam a Tuomiokirkkoban, a lutheránus templomban (pedig egyáltalán nem vagyok vallásos); pezsgő életet a Kauppatorin, a piactéren; rengeteg féle épületet a Seurasaari szigeten; hangulatos utcákat a Vanhankaupunkiban, az Óvárosban; csodás természetet a Nuuksio-ban.
(Ha valaki a fenti nevek alapján továbbra is azt állítja, hogy a finn és a magyar rokon nyelvek, azok vagy süketek, vagy nem komplettek.)
Az éjszakai élet határozottan fejlettebb, mint Stockholmé. Valamit csak kell kezdeniük magukkatl a hosszú téli estéken...
Leadtam a bérelt TT-t és a papírokkal a zsebemben behajóztam. Még el tudtam volna tölteni ott nem kevés időt, de messzebb akartam kerülni mindentől, ami ismerős. Hova mehettem volna máshova, mint ahol a betűk is ismeretlenek?


View Larger Map

Ping

Eljen a "vilagszeles garancia", visszakaptam egy epp csak hasznalhato gepet. Korabban kiesett a HP, most kiesett a Sony, mi jon?
E sorok a Moszkva fele zakatolo vonaton, eszveszto, 9600 bps sebessegu CSD kapcsolaton keresztul irodtak. Ugye nem baj, ha Helsinkit es Szentpetervart csak kesobb irom meg reszletesen?

Stockholm

Svédcsavar, svédtorna, svédacél, Volvo, Saab, Ericsson, IKEA, Clawfinger, Meshuggah, fenyőerdők, tavak, jóléti állam...mindez és még sokminden más sztereotípia is eszembe jutott, ahogy utaztam Stockholm felé.


View Larger Map

Folytattam a "Városok csatornákkal" körutat: az ezernyi apró sziget között húzódó híd igazán hangulatossá teszi a helyet. Itt is befizettem egy hajókörútra, amin ugyan majd befagyott mindenem, de nagyon élveztem. Később magamba kellett szívnom egy kis napfényt, úgyhogy egy kubai étteremben ettem, a rizses tonhal kiváló volt. Aztán visszamentem a Gamla Stanra és csak kóricáltam: igazából elfogyott a lendület, ami az utazás kezdetén olyan erős volt. Megpróbáltam egy kis töltést szerezni, emberek közé vágytam, továbbálltam délre, de a rengeteg bolt, kávézó, étterem és bár semmit nem adott. Sehova nem tértem be, inkább visszamentem a szállóba. Hamarosan ott sem leltem a helyem.
Figyelmembe ajánlották a "messze földön híres, pezsgő" svéd éjszakai életet. Most először vettem fel nem utazós-járkálós ruhát, mióta eljöttem otthonról. A vacsora a Mårten Trotzigban is a tenger gyümölcseiből készült: rák füstölt lazaccal és tésztával; kicsit kompenzáltam a dán pizzákat. Végigpróbáltam egy pár helyet, de vagy nem volt türelmem kivárni a sort, vagy kifordultam azon nyomban, hogy betettem a lábam. Az ajtónállók kivétel nélkül mindenhol elkérték a személyimet, amit bóknak is értékelhetnék, bár az is lehet, hogy csak simán vakok. Összességében csalódás volt az éjszaka, de valószínűleg csak máshoz vagyok szokva. Itt az számít menőnek, ha a helyi szappanopera-sztárocskák feltűnnek. A végén kikötöttem egy klubban, ami persze igényes volt, nem túl tömött és saját magához mérten nem drága. Szinte le sem ültem, már érkeztek az ajándék koktélok és a meghívások az asztalokhoz; úgy kell nekem, minek megyek klubba egyedül. Aztán megláttam.
Magas volt, fiatal, szőke és a szeme kékje versenyzett az enyémmel. Amit akkor éreztem, megrémített, mert nem a vágy, vagy a birtokolni akarás tört fel bennem, hanem jobb szó hiján a vérszomj. Mikor a tömegben észrevett, olyan volt, mint a vad, ami csak riadtan nézi, hogy a vonat elgázolja, miközben végig belebámul a fényszórókba. Nem kellett intenem, hogy jöjjön.
Ártatlan volt, naív és felkészületlen egy olyan ragadozóra, amit én is csak ott ismertem meg magamban. Az akcentusa, ahogy húzogatta a ruháját, a szégyenlőssége csak kívánatosabbá tette a szememben. Pár pohár után taxiba ültünk, felkerestünk egy kiegészítőket árusító boltot, aztán irány a szálló.
Végig erőszakos voltam, végig irányítottam. Végig imádtam az érzést, hogy gyakorlatilag megalázom és imádtam, ahogy szinte az egész éjszakán keresztül megerőszakolom a frissen vett felcsatolható műfasszal. Egy pillanatra sem engedtem el magam. Ő pedig végig hálás volt nekem és késő hajnalban, mikor csatakosra izzadva lerogytam mellé az ágyba, átölelt, míg elaludtam. Elmúlt a vérszomjam.
Ébredéskor belesajdult a szívem, ahogy a kócos haját és a kipirult arcát néztem. Mélységesen szégyelltem magam mindazért, amit vele műveltem, amilyen közönséges és durva voltam. Mikor felébredt és elpirult előttem, én is elpirultam és csak habogni tudtam.
Integetett utánam, mikor beültem a kocsiba és elhajtottam Helsinki felé.


View Larger Map

København

Majd' tíz órás út után értem Koppenhágába. Nyolc óra a végtelen Autobahn-on, két óra Dániában.


View Larger Map

Leragadtam egy pár napra. Úgy látszik, vonzódom az olyan városokhoz, ahol csatornák vannak: órákig el tudtam nézegetni egy pohár sör mellett, hogy a vitorlások és az uszályok hogyan járnak fel-alá. Kifejezetten bátorítanak, hogy vidd magaddal a sörödet a hajótúrára. Apu innen is megkapta a maga ajándékait, a botanikuskerttől szerintem a földbe gyökerezett volna a lába.
Korábban még nem jártam Dániában, kicsit felfedeztem a várost. Leszámítva a tömeget, nagyon tetszett, különösen a milliónyi színben pompázó keskeny, háromemeletes házak. Ha az embernek van türelme és ideje - most az enyém a világ összes perce -, érdemes kivárni, hogy fel lehessen jutni a Főtéren (Rådhuspladsen) a toronyba, amit úgy látszik, nem sokan tudnak, viszont naponta csak egyszer van nyitva. Sikerült megállnom, hogy a Strøget teljes hosszában végighúzódó üzletek egyikében vásároljak. A Kis Hableány szobrát messze elkerültem, de nem holmi feminista hülyeség, hanem a rajtam eluralkodó tömegundor miatt. A Tivoliban hálistennek nem voltak sokan, pedig este a kivilágított park igazi turistamágnes. Kockáztattam és nyertem a Smorrebrodban kapott forró májkrémes-szalonnás szendviccsel, igazi különlegesség. Mire visszaértem a szállóba, úgyis ledolgoztam a biciklin.
Másnap már Christianshavnben reggeliztem egy vega büfében, aztán fejest ugrottam Európa legnagyobb hippikommunájába. Se autó, se közvilágítás, se fegyverek, se rendőrök, viszont rengeteg kutyaszar, mosolygós emberek és füves süti, amiből rögtön vettem egy dobozzal és meg is kóstoltam. Aztán kiesett egy nap.
A tegnapot regenerációval és újabb utazással töltöttem: a hideg északi szél garantáltan helyretesz bármilyen másnapot.


View Larger Map

A pirosak a szállodát, a kékek a látnivalókat, az egyebek pedig az egyebeket jelölik ezentúl.

Quickie

Kicsit elmaradtam a leírásokkal, elnézést. Holnap jön a már magam mögött hagyott Koppenhága.

Den Haag

Hága gyönyörű város. Mintha cukrosdobozokat raktak volna egymás mellé.

View Larger Map

Igyekeztem kikerülni a turistacsapdákat, inkább a számomra járatlan utat választottam. Azért sikerült betévednem a csodálatos Westbroekparkba, ami most, az ősz közepén nem a legszebb formáját hozta (Apunak több csomagnyi virághagymát küldtem innen); és ott volt még az Escher múzeum is, amit csak azért nem hagytam ki, mert már kora gyerekkorom óta nagyon tetszett, hogy valaki így be tudja csapni a szemet.

Ami pedig a nem frekventált dolgokat illeti: nincs hollandiai látogatás malmok nélkül, tehát kerestem egyet, az ősi De Korenaert, ami sajnos hétvégén zárva volt, és kaptam egy útlevelet a Huis ten Bosch-ba. Vettem egy karcsú arany-fekete-ezüst gyűrűt Guthschmidtnél; kicsit fájt a szívem, mikor a többi öt-hat ékszert inkább visszatetettem. Tegnap este és ma egész nap pedig a millió flamand ház között sétáltam, még az idő is többé-kevésbé kegyes volt hozzám.

Szerencse, hogy most senki sincs az intim zónámban, mert biztos bűzlik minden pórusom a rengeteg spárgától (La Valetta). Hogy az illatomat kicsit helyrebillentsem, ettem egy fokhagymás rákot chorizóval és tortillával, a végén pedig egy Créma Catalanát.

A város kicsi, és úgy érzem, semmi mást nem tartogat számomra. Holnap irány észak.

View Larger Map

Bruxelles

Tehát ott tartottam, hogy autót bérlek.

Biztosan megvan annak is a szépsége valahol, hogy fél órán kereszül ellenkezett az ügynök, mikor megemlítettem, hogy nem ugyanide viszem vissza a kocsit. Sőt, igazából nem tudom, hogy hova viszem. Vagy hogy mikor. Lényeg a lényeg, sikerült elrendezni mindent. Idejét nem tudom, mikor vezettem kézi váltós-balkormányos autót, az automata nagy segítség.

Az út elkerült minden nagyobb várost: biztos, hogy nem ez volt akár a leggyorsabb, akár a legrövidebb, de egy percet sem kellett sietnem.

View Larger Map

És hogy Brüsszelből mit láttam? Megpróbáltam bepótolni mindazt, amit a korábbi látogatásaim során kimaradt, vagy nagyon tetszett: Bruparck, Atomium, Grote Markt, Stadhuis. Szándékosan kihagytam a közhelyes Manneken Pis-t és környékét. Tegnap beszabadultam a Galeries Royales Saint-Hubert-be, vettem Neuhaus-nál csokit, F.X. de Beukelaernél Elixir d'Anvers-t és nem bí­rtam ellenállni két Marlies Dekkers fehérnemű-készletnek. Hogy kinek veszem majd fel? Erre még csak gondolni sem akarok. Inkább becsomagoltam az egészet és futárral feladtam Anyuéknak, két dobozban: az egyik nekik szól, a másik majd otthon vár, mikor hazamegyek.

Nagyon jókat ettem: a Het Warm Waterben oltári levesek és sajtok vannak, a La Mort Subite-ben rendes sör és friss, mindenféle í­zesí­tésű kecskesajt. Az i-re a pontot az Au Pré Salé tette fel a maga Sole Meuniére-ével és a Croquettes de Crevettes-ével.

Amennyire élveztem az első nap, hogy pezseg körülöttem az élet, annyira elegem lett belőle a második nap végére: a rengeteg emberből, a tömegből, a nyüzsgésből, a rohanásból, a soha nem oszló felhőkből. Tovább kellett állnom.

Hágáról majd legközelebb.

View Larger Map

Calais

Reggel szinte kiszöktem a saját házamból.
Tegnap már elintéztem majdnem mindent: pénz, szabadság, vonatjegy, taxi. Este megírtam egy levelet, amit reggel letettem az Orákulum ágya mellé a kulcsokkal együtt. Aztán lábujjhegyen ki a lakásból.
Évekkel ezelőtt ültem vonaton. Nagy volt a tömeg a Waterloo-n, a vonaton pedig hatalmas csend. A Csalagút nagyon rövid ideig tartott, és ha a szürke falak látványosnak számítanak, akkor látványos volt.
Calais pedig nagyjából ugyanilyen. Mondjuk az időjárás sem tette szebbé, de ezeken a színeken elég nehéz lenne segíteni. Az állomáson úgy döntöttem, hogy gyalogolni fogok (áldom az eszem, hogy a két táska tartalmát egybe zsúfoltam).
Tetszettek viszont a várost szétszabdaló csatornák. Tetszettek a nagy téglaépületek. A Rodin-szobrok a tipikus elnagyolt formákat hozták. Ebédre kagylót ettem és pocsék francia sört ittam rá. Lepakoltam a szállóban a cuccom és csak kóboroltam. Megnéztem a csipkemúzeumot, kimentem a sivár tengerpartra, gyönyörködtem az este kivilágított városházában. Vacsorára kiköltekeztem, de nagyon megérte: a csiga, a garnéla és rá a Muscadet nagyon jó választás volt.
Nem nagyon megy még nekem ez az útleírás. Mindegy, holnap autót bérelek és irány Belgium.


View Larger Map

Solution found(?)

Az Orákulummal közösen ünnepeltük a születésnapunkat; csak három nap van kettőnk között.

Soha nem volt még ilyen csendes ünnep (bár a szombati Dream Theater koncert minden volt, csak csendes nem). Ölelt már máskor is magához, mikor magam alatt voltam, de talán soha nem esett ilyen jól, mint most. Soha nem is volt nagyobb szükségem rá, hogy megvédjenek a világtól, magamtól.

A múlt héten már dolgoztam. Az első pár nap még azt hittem, hogy ez lesz a gyógyír a bajomra: elfoglalom magam, pont annyit vagyok emberek közt, hogy abból töltődni tudjak. Igazábol azonban nem vezetett sehova: untam magam, a kollégáim irritálnak, világosabb pillanataimban simán antiszociálisnak minősíteném magam. Bár csak egy hétig próbáltam, de a munkaterápia nálam nem vált be.

Megfogadom az Orákulum tanácsát, és hirtelen felindulásból elutazom, már holnap.

Ain't no bait and switch

Vendéget vártam hétvégére, de az utolsó pillanatban le kellett mondanom mindent: hirtelen felindulásból a Nagy Víz túlpartjára kellett mennem. Igazából annyi időm sem volt, hogy rendesen elnézést kérjek mindenkitől, különösen a meghívott vendégemtől, aminek aztán az lett a vége, hogy ő felsült, én pedig erőteljesen összekarcoltam a renomémat. Szeretném majd valahogy kiengesztelni, már ha mindezek után hajlandó velem egyáltalán szóba állni.
(Most veszem csak észre, hogy eddig angolul írtam. Soha nem bírtam jól az időeltolódást.)

Shanghai

Érzem a jet lag utórezgéseit, másfél nappal a hazaérkezés után is.
Kézközelből átélve sokkal ijesztőbb volt, mint gondoltam volna. De nem, nem félelmetes, hanem inkább maga alá temet a puszta méreténél fogva. Utólag már furának tetszik, hogy akárcsak egy pillanatig is eljátszottam a gondolattal, hogy odaköltözzem.
Folyton dohányzó tárgyalópartnerek, szigorú arccal, hófehér, keményített ingben, Hermes nyakkendőben, méret után csináltatott koromfekete öltönyben. Hol vannak a szürke egyenruhák? Meg-megránduló vonások, horkantásszerű helyeslés, a tolmács hátam mögül suttogó fáradt hangja. Visszhangzik a terem, ahogy eladom a képességeimet.
Ketten vagyunk nők az egész teremben. Velem szemben húsz kifejezéstelen, barna szempár.
Este, a vacsoraasztalnál már lazább a hangulat, néhányan mosolyognak is. Folyton füstöl a cigaretta. Aztán álomtalan álom, majd másnap ugyanez folytatódik, velük, majd megint rajtam a sor. Ezt a táncot szeretem; bár ne lennék ilyen fáradt! Talán még élvezném is, ahogy kóstolgatjuk egymást, ahogy fogást keresünk a másikon, hogy felülkerekedjünk, hogy többet tudjunk meg a másik félről, mint amennyit magunkról elárulunk.
Aztán csak eljön a vége és kifújhatjuk magunkat. Vagy mégsem? Udvariasan sikerül visszautasítani, hogy végig kelljen néznünk az alapító atya lakhelyét vagy a Párt titkos kongresszusának helyszínét. Lemondunk a Bundon fényképezkedésről és a Yu kert is kimarad, inkább a friss ágynemű illatát érezném.
Mikor reggel felébredek, egy szál ingben kiülök az ablakba; alattam nyolcvan emelet. Egy egész világegyetem választ el a lent élőktől, akiknek cseppet sem ilyen csillogó az élete, akik márványt csak fényképen, márkás italokat csak reklámokban látnak. Egyedül vagyok, egy pillanatig mindentől és mindenkitől távol.
Aztán kapok egy bögre forró csokoládét és hátulról átkarolnak. És érzem, tudom: ha társam van, még ezt a várost is le tudnám igázni.

Par for Honour

Hiába próbáltam meg áthelyeztetni a gyakornokomat máshová, csak a nyakamon maradt. Kiderült, hogy minden várakozásommal ellentétben felkészült és tanult, figyelmes hallgatóság és egyáltalán nem csak kolonc a nyakamon, hanem kifejezetten kellemes társaság. Na nem mintha mindez segített volna abban, hogy ne próbáljam meg minden erőmmel távoltartani magamtól.
Belebotlottam abba a dilemmába, hogy mennyit ér számomra egy újabb sikeres üzlet tető alá hozása. Mit kéne tennem, ha az ügyfél nem is csak sejteti, hogy csak akkor hajlandó aláírni bármit is, ha én is része vagyok az ő kompenzációs csomagjának? Mennyit ér egy olyan éjszaka, ami egyáltalán nem biztos, hogy — pun intended — jól sül el? Mennyiért lennék hajlandó prostituálni magam?
Annyit semmiképp sem ér, hogy ha esetleg kitudódna, szemétbe kelljen dobni a karrierem.
Körbenéztem a Bacino San Marcón, mosolyogtam, válaszoltam. Nem kellett megalkudnom és enyém lett a szerződés. És csak egy kicsit kellett hazudnom.