Glamorama

Fura volt egyedül vásárolgatni.
Hívhattam volna bárkit az ismerőseim közül, hogy tartson velem, de igazából nem volt hozzá kedvem. Igazából bevásárolni sem volt kedvem. Igazából semmihez sem volt kedvem. Be akartam fordulni a saját köldökömbe, felszívódni a semmiben, átmenetileg kitörlődni a tér-idő kontinuumból.
Ehhez zene kell. Brian Eno, Kitaro, Mike Oldfield, bármilyen New Age...kitartóan válogatok, mikor valaki megszólal a hátam mögött.

"»Our Father« is the super-bestest on Light and Shade."
"Do we know each other?"
"The YSL last week? Huh, baby?"
"I've never been to any fashion show."
"Are you on Klonopin, baby? That's why you don't remember me? Don't make me mad, baby."
"You are a Bret Easton Ellis fan, aren't you? All you can do is throw bad quotes from Glamorama. You are like a lightblulb: shiny...but empty."
"Huh, yeah, but...don't make me mad, baby. Wanna fuck?"

Hiányzik a társaság, de nem akarok magam körül senkit. Hiányzik a nyugalom, bár körülöttem minden nyugodt. Hiányzik a levelezőpartnerem, de csak idegesítő semmiségekről tudnék írni. Hiányzik a szex, de csak kapni akarok. Hiányzik a pörgés, de megőrülnék a nyüzsgéstől.
Nem találom magam.