Priceless

Házavató bulit rendezni egy nagyobb baráti körnek: 1000 GBP.
Ajándékként kapni egy robogót: 2000 GBP (neki).
Recsegő bőrszerelésben összeölelkezve nézni a ragyogó tengerpartot: felbecsülhetetlen.

Átköltöztem az új lakásomba...házamba. Ugyan még csak töredékét használom - túltervezés és a jövőre gondolás - de egyszerűen imádom. Tetszik a hatalmas tér, a 10 méter magas téglafalak, a kétemeletes ablakok, a fém szerkezet, a rendezett telek...az egész, úgy, ahogy van.
Pont a sok hely miatt rendeztem nagyobb társaságnak grillpartit - és dolgoztam éjt nappallá téve a konyhában, hogy a joghurtos-sajtos mártás, a zöldfűszeres vaj, a steak és a pisztráng, a mozzarellás bruschetta és a sült fokhagyma, végül pedig a gyümölcsnyárs mind kész legyen a vendégseregnek. Itt mutattam be szélesebb körben Chaud-ot, aki kedves személyiségének köszönhetően osztatlan sikert aratott. Az este fénypontjaként pedig betolt a kapun egy robogót, hogy legyen majd min tanulnom - valahol el kell kezdeni.
Vasárnap felavattam a ruhámat, mikor kivágtattunk a tengerpartra - már képes vagyok nem zászlóként lebegni az ülés hátsó részén, hanem a sofőrrel együtt élvezni a gépet. Elfészkelődtem az ölében, néztük a hullámverést, a labdázó gyerekeket, a víz szélén ügető lovakat. Vágyódni kezdtem az után, hogy egyszer majd nem csak ketten jövünk ki ugyanide és hogy a házamban nem csak egy hálószoba lesz foglalt.
De ezt nem mondtam el neki. Még.

Biding my time

Úgy látszik, a blog tényleg terápiás hatással bír. Rám legalábbis biztosan pozitívan hat: ki tudtam magamból írni, ami bennem feszült, ha nem volt kinek elmondjam a gondom-bajom. Most lenne kinek elmondani, bár nincs mit. Az egyedüllét és a gondok - nálam - együtt járnak.
Már az ünnepeket sem egymagam töltöttem. Írhatnék arról, hogy milyen kedves, hogy milyen szellemes, hogy milyen...de nem teszem. Csak annyit írok, hogy boldog vagyok és ez mindent elmond. Annyit, hogy már nem kell azon töprengenem, kimondjam-e azokat a szavakat, amiket eddig nem mondtam annak, akitől mindezt az odafigyelést ezeddig egyedül megkaptam, megkaphattam volna.
Talán túl bátor vagyok a mindössze két és fél hónap együtt töltött idő után, de nem akarok a holnapra gondolni.
A hét végén hivatalosan is beköltözöm az új lakásomba. Az eredeti 6:1, később a 4:3 arányok a befejezéskor 3:4-re módosultak, viszont minden kész. Már csak egy olyan takarítót kell találnom, aki a több hektárnyi épületet hetente legalább egyszer, de inkább kétszer kitakarítja.
Velencét szeretném megnézni, immár nem a Karnevál vagy nem üzleti út alatt. Szeretnék megtanulni motorozni, mert ugyan nagyon élvezem, ahogy a sofőr hátához simulva együtt vesszük be a kanyarokat, de a nyeregben egyedül egészen más lehet.
Nagyjából még egymillió dologról akartam írni, de majd inkább máskor.

It's been some time

Október közepe óta nem írtam. Zsúfolt volt a programom.
Kéjelegtem egy még viszonynak sem nevezhető kapcsolatban egy táncossal, aki életében csak egyvalakibe volt szerelmes...saját magába. Nem tartott sokáig a türelmem. Ellepett a munka, de már látom a fényt az alagút végén. Újra megjelentem a tévében. Masszívan elméreteztem a házon végzendő munkálatok költségeit: az eredeti 6:1 beszerzés kontra felújítás+berendezés arány mára kezdi megközelíteni a 4:3 értéket és nő. Legalább amiatt nem fog fájni a fejem, hogy mit írok majd le az adómból. Elvesztettem egy levelezőpartnerem. Nyakig olajos lettem egy piacon evett fokhagymás lángos után.
És nem egy üveg társaságában töltöttem a Karácsonyt. Minden terhelés ellenére és a szabadidő szinte teljes és tökéletes hiánya mellett abszolút kiegyensúlyozottnak és nyugodtnak mondhatom magam.

Ain't no bait and switch

Vendéget vártam hétvégére, de az utolsó pillanatban le kellett mondanom mindent: hirtelen felindulásból a Nagy Víz túlpartjára kellett mennem. Igazából annyi időm sem volt, hogy rendesen elnézést kérjek mindenkitől, különösen a meghívott vendégemtől, aminek aztán az lett a vége, hogy ő felsült, én pedig erőteljesen összekarcoltam a renomémat. Szeretném majd valahogy kiengesztelni, már ha mindezek után hajlandó velem egyáltalán szóba állni.
(Most veszem csak észre, hogy eddig angolul írtam. Soha nem bírtam jól az időeltolódást.)

v2

Címkék, szevasztok!

Split brain

Naponta-kétnaponta részt veszek egy, szinte az egész délutánomat felemésztő tanácskozáson.
Meghívtak egy középméretű cég vezetésébe, rendbe tenni mindent. Ami engem illet: pocsék tőzsdei szereplés, meredeken lefelé mutató számok, zéró tartalék, nulla hitelképesség...egyszóval innen szép nyerni. Katasztrófa-menedzsment élőben, nem az én bőrömre. Nem kevés munka lesz vele.
Ha épp megszabadulok a tanulástól és akad némi szabadidőm, akkor miért is ne akasztanék a nyakamba egy sokkal nagyobb koloncot? Talán nem vagyok teljesen normális.

Running amok without casualties

Mára kihevertem az átkozott hangulatom. Holnapra már csak a maradék másnapom kell kihevernem. A hétvégét nem a vidám ellazulás jellemezte. Lounge belassulás? New Age harmónia? Nyomuk sem volt, a CD-k kibontatlanul vészelték át a hétvégét. Volt helyette Dead Can Dance-sírás, Slayer-hörgés, Ministry-zúzás. Volt harminc hossz úszás, volt agresszióval pótolt rutin a squash-meccsen. Volt a pillanatokra szóló örömök között a plafon részletes, hosszas tanulmányozása. Volt hétfőn egy leforrázó levél. Volt kedden minden másodpercem felemésztő munka. Mikor tegnap este egyedül kimozdultam otthonról, még sejtelmem sem volt, hogy mit is akarok.
Lett belőle egy vacsora, egyedül; aztán egy üveg Chateau d' Sauternes egy ismeretlen társasággal, majd továbbra is velük egzotikus koktélok sora, önvédelemből elcsattant pofonok, elmosódottá váló éjszaka, sodródás egy másik társasághoz, hozzácsapódás egy harmadikhoz. Lett belőle szoros fekete selyeming alatt játszó izom és tűsarkú cipő által harapnivalóan gyönyörűvé varázsolt női vádli. Lett izgatottságtól beharapott, majd lággyá csókolt ajkak képe. Lett türelmetlen övkibontás és meztelen büszkeség. Egy pillanat alatt pengeélessé váló érzékek, heves ingertúltengés, a lényem egyetlen pontba sűrűsödése, tanítás, Tesuque megtestesülése, arcomra csorgó méz, a jussom követelése, sikoltozó elolvadás és két oldalról átölelve rövid, mosolygós alvás.
Könnyű a gyógyulás, de ez a módja felelőtlen. És vajon meddig tart a hatása?

Glamorama

Fura volt egyedül vásárolgatni.
Hívhattam volna bárkit az ismerőseim közül, hogy tartson velem, de igazából nem volt hozzá kedvem. Igazából bevásárolni sem volt kedvem. Igazából semmihez sem volt kedvem. Be akartam fordulni a saját köldökömbe, felszívódni a semmiben, átmenetileg kitörlődni a tér-idő kontinuumból.
Ehhez zene kell. Brian Eno, Kitaro, Mike Oldfield, bármilyen New Age...kitartóan válogatok, mikor valaki megszólal a hátam mögött.

"»Our Father« is the super-bestest on Light and Shade."
"Do we know each other?"
"The YSL last week? Huh, baby?"
"I've never been to any fashion show."
"Are you on Klonopin, baby? That's why you don't remember me? Don't make me mad, baby."
"You are a Bret Easton Ellis fan, aren't you? All you can do is throw bad quotes from Glamorama. You are like a lightblulb: shiny...but empty."
"Huh, yeah, but...don't make me mad, baby. Wanna fuck?"

Hiányzik a társaság, de nem akarok magam körül senkit. Hiányzik a nyugalom, bár körülöttem minden nyugodt. Hiányzik a levelezőpartnerem, de csak idegesítő semmiségekről tudnék írni. Hiányzik a szex, de csak kapni akarok. Hiányzik a pörgés, de megőrülnék a nyüzsgéstől.
Nem találom magam.

Erased. Over. Out.

Sourire tudta, érezte, hogy nem mennek jól a dolgaink. Saját bevallása szerint pont ezért kapaszkodott belém egyre görcsösebben.
Sajnálom őt. Ha nem ilyen a csillagok együttállása, ha ő egy kicsit lazább, ha én egy kicsit nyitottabb vagyok, talán tovább nyüstölhettük volna egymást.
Békében, bár szomorúan váltunk el. Nem én hoztam fel a témát, hanem ő: részéről nem kell tartanom semmiféle kellemetlen meglepetéstől, pletykától sem a munkahelyen, sem bárhol máshol. Visszaáll a status quo: ő a tanuló, a beosztott, én a mentor, a felettes.
A szívem egy darabkáját sikerült megszereznie és kitépnie. Akármilyen apró a seb, fáj.

Strangled

Most, hogy egy kicsit felszabadultam, megpróbáltam Sourire-t kárpótolni valamennyire. Vásárlás, lakáskeresés, színház, vacsora, buli, hancúr...gyakorlatilag majd' minden szabadidőmet és figyelmemet megkapta.
És érzem, hogy ez neki nem elég. Egy pillanatra sem akarna elereszteni...amivel semmi baj nem lenne, ha csak egy kicsit is így éreznék magam is. Inkább teher, mintsem kellemes kapcsolat, ami fojtogat és már nem lelem mindig örömömet benne, leszámítva az ágycsatákat, ahol soha nincs okom panaszra.
Ha csak ennyiről lenne szó, felfoghatnám penitenciaként is, hiszen megérdemli az odafigyelést, a törődést és valóban van mit bepótolnunk. A féltékenység már teljesen más lapra tartozik, amit csak nagy nehezen tudtam a négy fal közé visszavinni. Nem hiszem, hogy egy ártatlan felkérést vissza kellene utasítanom és hogy kettesben kellene maradnunk egy buli közepén. Rámutattam, hogy semmi kifogása nem volt az édeshármas ellen.

"I had you even then, though we were not alone. I cannot have you while you dance someone."

Nem tudok többet adni magamból, de már nem is akarok.
Vettem egy hatalmas loftot és ha berendezem, talán már nem is akarok többet költözni. A nagy része persze még kihasználatlan lesz, de van hely benne elég...akár egy egész családnak.