The Permit

Megérkezett az engedély és a jegyek, holnap megkezdem majd' 48 órás utamat Tibetbe. Most nem pótolok az elmaradásomból semmit, túl izgatott vagyok.
Nem tudom, mikor leszek megint netközelben.

Helsinki

Már három -- a jelenlegit nem számolva -- megállóval vagyok lemaradva.
Utam leírása ott szakadt félbe, hogy szégyentől égő arccal és a megengedett sebességhatárt jóval meghaladó tempóban igyekeztem eltűnni a saját lelkiismeretem és egy nagyon kedves lány elől. Atyaég, már aznap reggel sem emlékeztem a nevére; remélem, ő sem emlékszik az enyémre.
A száguldás nem tartott sokáig, komppal keltem át Finnországba.


View Larger Map

A Hotel Kämp nevezetes hely, annyira, hogy még én is hallottam róla. Mikor beléptem, "megcsapott a történelem szele". Az étterem nem volt egy nagy durranás -- legalábbis a szálloda besorolásához és (ár)színvonalához képest --, de a többi szolgáltatást, különösen a fürdőt és a kapcsolódó részeket mindenkinek csak ajánlani tudom. Tény, hogy a hely nem olcsó, de kényeztetni akartam magam egy kicsit.
Többen is ajánlották, de annyira még nem voltam hozzászokva a hideghez, hogy egy szál fürdőruhában nekimenjek a tengernek, inkább szembeszálltam a híres-hírhedt orosz bürokráciával és beutazási engedélyért folyamodtam. Vesztettem. Három nap után feladtam és segítséget kértem az ottani brit konzulátustól, akik készséggel segítettek és elmondták, hogy ott rontottam el a dolgot, hogy üresen nyújtottam át a kitöltött papírokat, bélés nélkül. Mivel nekik már megvoltak a bejáratott vonalaik, nem egész egy óra múlva már lepecsételve visszakaptam mindent. Emlékeztetnem kell magam, hogy Kelet felé haladva jó darabig számíthatok ilyen jellegű pluszkiadásra.
Közben kihullott alólam a notebook; pár napra elvesztettem a kapcsolatot a világgal, amit viszont cseppet sem bántam: se email, se IM. Komolyan mondom, kifejezetten élveztem.
Míg -- akkor még hiába -- vártam a papírokra, jobb dolgom híján várost néztem. Békességet találtam a Tuomiokirkkoban, a lutheránus templomban (pedig egyáltalán nem vagyok vallásos); pezsgő életet a Kauppatorin, a piactéren; rengeteg féle épületet a Seurasaari szigeten; hangulatos utcákat a Vanhankaupunkiban, az Óvárosban; csodás természetet a Nuuksio-ban.
(Ha valaki a fenti nevek alapján továbbra is azt állítja, hogy a finn és a magyar rokon nyelvek, azok vagy süketek, vagy nem komplettek.)
Az éjszakai élet határozottan fejlettebb, mint Stockholmé. Valamit csak kell kezdeniük magukkatl a hosszú téli estéken...
Leadtam a bérelt TT-t és a papírokkal a zsebemben behajóztam. Még el tudtam volna tölteni ott nem kevés időt, de messzebb akartam kerülni mindentől, ami ismerős. Hova mehettem volna máshova, mint ahol a betűk is ismeretlenek?


View Larger Map

Ping

Eljen a "vilagszeles garancia", visszakaptam egy epp csak hasznalhato gepet. Korabban kiesett a HP, most kiesett a Sony, mi jon?
E sorok a Moszkva fele zakatolo vonaton, eszveszto, 9600 bps sebessegu CSD kapcsolaton keresztul irodtak. Ugye nem baj, ha Helsinkit es Szentpetervart csak kesobb irom meg reszletesen?

Stockholm

Svédcsavar, svédtorna, svédacél, Volvo, Saab, Ericsson, IKEA, Clawfinger, Meshuggah, fenyőerdők, tavak, jóléti állam...mindez és még sokminden más sztereotípia is eszembe jutott, ahogy utaztam Stockholm felé.


View Larger Map

Folytattam a "Városok csatornákkal" körutat: az ezernyi apró sziget között húzódó híd igazán hangulatossá teszi a helyet. Itt is befizettem egy hajókörútra, amin ugyan majd befagyott mindenem, de nagyon élveztem. Később magamba kellett szívnom egy kis napfényt, úgyhogy egy kubai étteremben ettem, a rizses tonhal kiváló volt. Aztán visszamentem a Gamla Stanra és csak kóricáltam: igazából elfogyott a lendület, ami az utazás kezdetén olyan erős volt. Megpróbáltam egy kis töltést szerezni, emberek közé vágytam, továbbálltam délre, de a rengeteg bolt, kávézó, étterem és bár semmit nem adott. Sehova nem tértem be, inkább visszamentem a szállóba. Hamarosan ott sem leltem a helyem.
Figyelmembe ajánlották a "messze földön híres, pezsgő" svéd éjszakai életet. Most először vettem fel nem utazós-járkálós ruhát, mióta eljöttem otthonról. A vacsora a Mårten Trotzigban is a tenger gyümölcseiből készült: rák füstölt lazaccal és tésztával; kicsit kompenzáltam a dán pizzákat. Végigpróbáltam egy pár helyet, de vagy nem volt türelmem kivárni a sort, vagy kifordultam azon nyomban, hogy betettem a lábam. Az ajtónállók kivétel nélkül mindenhol elkérték a személyimet, amit bóknak is értékelhetnék, bár az is lehet, hogy csak simán vakok. Összességében csalódás volt az éjszaka, de valószínűleg csak máshoz vagyok szokva. Itt az számít menőnek, ha a helyi szappanopera-sztárocskák feltűnnek. A végén kikötöttem egy klubban, ami persze igényes volt, nem túl tömött és saját magához mérten nem drága. Szinte le sem ültem, már érkeztek az ajándék koktélok és a meghívások az asztalokhoz; úgy kell nekem, minek megyek klubba egyedül. Aztán megláttam.
Magas volt, fiatal, szőke és a szeme kékje versenyzett az enyémmel. Amit akkor éreztem, megrémített, mert nem a vágy, vagy a birtokolni akarás tört fel bennem, hanem jobb szó hiján a vérszomj. Mikor a tömegben észrevett, olyan volt, mint a vad, ami csak riadtan nézi, hogy a vonat elgázolja, miközben végig belebámul a fényszórókba. Nem kellett intenem, hogy jöjjön.
Ártatlan volt, naív és felkészületlen egy olyan ragadozóra, amit én is csak ott ismertem meg magamban. Az akcentusa, ahogy húzogatta a ruháját, a szégyenlőssége csak kívánatosabbá tette a szememben. Pár pohár után taxiba ültünk, felkerestünk egy kiegészítőket árusító boltot, aztán irány a szálló.
Végig erőszakos voltam, végig irányítottam. Végig imádtam az érzést, hogy gyakorlatilag megalázom és imádtam, ahogy szinte az egész éjszakán keresztül megerőszakolom a frissen vett felcsatolható műfasszal. Egy pillanatra sem engedtem el magam. Ő pedig végig hálás volt nekem és késő hajnalban, mikor csatakosra izzadva lerogytam mellé az ágyba, átölelt, míg elaludtam. Elmúlt a vérszomjam.
Ébredéskor belesajdult a szívem, ahogy a kócos haját és a kipirult arcát néztem. Mélységesen szégyelltem magam mindazért, amit vele műveltem, amilyen közönséges és durva voltam. Mikor felébredt és elpirult előttem, én is elpirultam és csak habogni tudtam.
Integetett utánam, mikor beültem a kocsiba és elhajtottam Helsinki felé.


View Larger Map

København

Majd' tíz órás út után értem Koppenhágába. Nyolc óra a végtelen Autobahn-on, két óra Dániában.


View Larger Map

Leragadtam egy pár napra. Úgy látszik, vonzódom az olyan városokhoz, ahol csatornák vannak: órákig el tudtam nézegetni egy pohár sör mellett, hogy a vitorlások és az uszályok hogyan járnak fel-alá. Kifejezetten bátorítanak, hogy vidd magaddal a sörödet a hajótúrára. Apu innen is megkapta a maga ajándékait, a botanikuskerttől szerintem a földbe gyökerezett volna a lába.
Korábban még nem jártam Dániában, kicsit felfedeztem a várost. Leszámítva a tömeget, nagyon tetszett, különösen a milliónyi színben pompázó keskeny, háromemeletes házak. Ha az embernek van türelme és ideje - most az enyém a világ összes perce -, érdemes kivárni, hogy fel lehessen jutni a Főtéren (Rådhuspladsen) a toronyba, amit úgy látszik, nem sokan tudnak, viszont naponta csak egyszer van nyitva. Sikerült megállnom, hogy a Strøget teljes hosszában végighúzódó üzletek egyikében vásároljak. A Kis Hableány szobrát messze elkerültem, de nem holmi feminista hülyeség, hanem a rajtam eluralkodó tömegundor miatt. A Tivoliban hálistennek nem voltak sokan, pedig este a kivilágított park igazi turistamágnes. Kockáztattam és nyertem a Smorrebrodban kapott forró májkrémes-szalonnás szendviccsel, igazi különlegesség. Mire visszaértem a szállóba, úgyis ledolgoztam a biciklin.
Másnap már Christianshavnben reggeliztem egy vega büfében, aztán fejest ugrottam Európa legnagyobb hippikommunájába. Se autó, se közvilágítás, se fegyverek, se rendőrök, viszont rengeteg kutyaszar, mosolygós emberek és füves süti, amiből rögtön vettem egy dobozzal és meg is kóstoltam. Aztán kiesett egy nap.
A tegnapot regenerációval és újabb utazással töltöttem: a hideg északi szél garantáltan helyretesz bármilyen másnapot.


View Larger Map

A pirosak a szállodát, a kékek a látnivalókat, az egyebek pedig az egyebeket jelölik ezentúl.

Quickie

Kicsit elmaradtam a leírásokkal, elnézést. Holnap jön a már magam mögött hagyott Koppenhága.

Den Haag

Hága gyönyörű város. Mintha cukrosdobozokat raktak volna egymás mellé.

View Larger Map

Igyekeztem kikerülni a turistacsapdákat, inkább a számomra járatlan utat választottam. Azért sikerült betévednem a csodálatos Westbroekparkba, ami most, az ősz közepén nem a legszebb formáját hozta (Apunak több csomagnyi virághagymát küldtem innen); és ott volt még az Escher múzeum is, amit csak azért nem hagytam ki, mert már kora gyerekkorom óta nagyon tetszett, hogy valaki így be tudja csapni a szemet.

Ami pedig a nem frekventált dolgokat illeti: nincs hollandiai látogatás malmok nélkül, tehát kerestem egyet, az ősi De Korenaert, ami sajnos hétvégén zárva volt, és kaptam egy útlevelet a Huis ten Bosch-ba. Vettem egy karcsú arany-fekete-ezüst gyűrűt Guthschmidtnél; kicsit fájt a szívem, mikor a többi öt-hat ékszert inkább visszatetettem. Tegnap este és ma egész nap pedig a millió flamand ház között sétáltam, még az idő is többé-kevésbé kegyes volt hozzám.

Szerencse, hogy most senki sincs az intim zónámban, mert biztos bűzlik minden pórusom a rengeteg spárgától (La Valetta). Hogy az illatomat kicsit helyrebillentsem, ettem egy fokhagymás rákot chorizóval és tortillával, a végén pedig egy Créma Catalanát.

A város kicsi, és úgy érzem, semmi mást nem tartogat számomra. Holnap irány észak.

View Larger Map

Bruxelles

Tehát ott tartottam, hogy autót bérlek.

Biztosan megvan annak is a szépsége valahol, hogy fél órán kereszül ellenkezett az ügynök, mikor megemlítettem, hogy nem ugyanide viszem vissza a kocsit. Sőt, igazából nem tudom, hogy hova viszem. Vagy hogy mikor. Lényeg a lényeg, sikerült elrendezni mindent. Idejét nem tudom, mikor vezettem kézi váltós-balkormányos autót, az automata nagy segítség.

Az út elkerült minden nagyobb várost: biztos, hogy nem ez volt akár a leggyorsabb, akár a legrövidebb, de egy percet sem kellett sietnem.

View Larger Map

És hogy Brüsszelből mit láttam? Megpróbáltam bepótolni mindazt, amit a korábbi látogatásaim során kimaradt, vagy nagyon tetszett: Bruparck, Atomium, Grote Markt, Stadhuis. Szándékosan kihagytam a közhelyes Manneken Pis-t és környékét. Tegnap beszabadultam a Galeries Royales Saint-Hubert-be, vettem Neuhaus-nál csokit, F.X. de Beukelaernél Elixir d'Anvers-t és nem bí­rtam ellenállni két Marlies Dekkers fehérnemű-készletnek. Hogy kinek veszem majd fel? Erre még csak gondolni sem akarok. Inkább becsomagoltam az egészet és futárral feladtam Anyuéknak, két dobozban: az egyik nekik szól, a másik majd otthon vár, mikor hazamegyek.

Nagyon jókat ettem: a Het Warm Waterben oltári levesek és sajtok vannak, a La Mort Subite-ben rendes sör és friss, mindenféle í­zesí­tésű kecskesajt. Az i-re a pontot az Au Pré Salé tette fel a maga Sole Meuniére-ével és a Croquettes de Crevettes-ével.

Amennyire élveztem az első nap, hogy pezseg körülöttem az élet, annyira elegem lett belőle a második nap végére: a rengeteg emberből, a tömegből, a nyüzsgésből, a rohanásból, a soha nem oszló felhőkből. Tovább kellett állnom.

Hágáról majd legközelebb.

View Larger Map

Calais

Reggel szinte kiszöktem a saját házamból.
Tegnap már elintéztem majdnem mindent: pénz, szabadság, vonatjegy, taxi. Este megírtam egy levelet, amit reggel letettem az Orákulum ágya mellé a kulcsokkal együtt. Aztán lábujjhegyen ki a lakásból.
Évekkel ezelőtt ültem vonaton. Nagy volt a tömeg a Waterloo-n, a vonaton pedig hatalmas csend. A Csalagút nagyon rövid ideig tartott, és ha a szürke falak látványosnak számítanak, akkor látványos volt.
Calais pedig nagyjából ugyanilyen. Mondjuk az időjárás sem tette szebbé, de ezeken a színeken elég nehéz lenne segíteni. Az állomáson úgy döntöttem, hogy gyalogolni fogok (áldom az eszem, hogy a két táska tartalmát egybe zsúfoltam).
Tetszettek viszont a várost szétszabdaló csatornák. Tetszettek a nagy téglaépületek. A Rodin-szobrok a tipikus elnagyolt formákat hozták. Ebédre kagylót ettem és pocsék francia sört ittam rá. Lepakoltam a szállóban a cuccom és csak kóboroltam. Megnéztem a csipkemúzeumot, kimentem a sivár tengerpartra, gyönyörködtem az este kivilágított városházában. Vacsorára kiköltekeztem, de nagyon megérte: a csiga, a garnéla és rá a Muscadet nagyon jó választás volt.
Nem nagyon megy még nekem ez az útleírás. Mindegy, holnap autót bérelek és irány Belgium.


View Larger Map

Solution found(?)

Az Orákulummal közösen ünnepeltük a születésnapunkat; csak három nap van kettőnk között.

Soha nem volt még ilyen csendes ünnep (bár a szombati Dream Theater koncert minden volt, csak csendes nem). Ölelt már máskor is magához, mikor magam alatt voltam, de talán soha nem esett ilyen jól, mint most. Soha nem is volt nagyobb szükségem rá, hogy megvédjenek a világtól, magamtól.

A múlt héten már dolgoztam. Az első pár nap még azt hittem, hogy ez lesz a gyógyír a bajomra: elfoglalom magam, pont annyit vagyok emberek közt, hogy abból töltődni tudjak. Igazábol azonban nem vezetett sehova: untam magam, a kollégáim irritálnak, világosabb pillanataimban simán antiszociálisnak minősíteném magam. Bár csak egy hétig próbáltam, de a munkaterápia nálam nem vált be.

Megfogadom az Orákulum tanácsát, és hirtelen felindulásból elutazom, már holnap.

A place to hide, a place to live

Teljesen mindegy, hova megyek, hogy ki van mellettem, vagy épp ki nincs, sehol nem találom a helyem.

Sehol nem jó.

Nem jó Anyuéknál, nem jó otthon. Nem jó, ha nagy körülöttem a hely a tengerparton és nem jó, hogy a saját házamban megfojtanak a falak. Nem jó ismeretlen emberek között, nem jó nagy társaságban, nem jó meghitt társaságban, nem jó kettesben és nem jó egyedül. Akkor hol lenne jó?

Fogalmam sincs.

Sokmindent kellene és lehetne csinálni, de semmihez sincs kedvem. A semmittevéshez sincs kedvem. Nincs kedvem inni és nincs kedvem józannak maradni. Nincs kedvem vásárolni. Nincs kedvem autókázni. A motorra rá sem bírok nézni.

A Klán néhány tagját hangsúlyozottan nem akarom látni. Nem vagyok kíváncsi a mentegetőzésekre, az okokra, a kifogásokra. Pedig segíteni akarnak.

Hétfőn kapom meg a vizsgálat eredményét. Igazából már most tudom, hogy nem volt semmi baja a fiamnak és csak én tehetek róla, hogy elvetéltem.

Teljes szívemből gyűlölöm magam.

Sober

Újra tiszta vagyok, két héten belül másodszor.

Mindkét alkalommal úgy múlt el a tabletták hatása, mintha egy lámpát kapcsoltak volna fel: se átmenet, se fokozatosság. Mindkét alkalommal egy pillanat alatt ömlött rám a valóság és a tudat, hogy minden megtörtént.

Mikor kedden görcsök között bevittek, igazából megrémülni sem volt időm. Sírni is csak akkor kezdtem el, mikor elöntött a vér és kiszakadt belőlem a remény.

Gyűlölöm az érzelmi hullámvasutat. Az egyik percben csendesen sírdogálok, a következőben pedig elapad minden könnyem és úgy érzem, ha megint rákezdem, soha nem tudom majd abbahagyni. Egyszer magam akarok lenni, másszor mindenkit magam körül akarok tudni és beszélni, kiönteni mindazt a fájdalmat, ami bennem van.

A vizsgálat eredménye csak pár nap múlva érkezik meg. Anyu kétszer is rákérdezett, hogy tényleg akarom-e. Egyszerűen tudnom kell, hogy egészséges volt-e, vagy én tehettem a vetélésről. Még nem tudom, mi legyen majd vele: két temetést ilyen közel egymáshoz nem tudom, hogyan viselnék el.

És azt sem tudom, mit kezdjek magammal. Lehet, hogy bele kellene magam vetni a munkába, napi húsz órát dolgozni, hogy ne jusson időm és erőm se a fiam, se Chaud halálán gondolkodni. Lehet, hogy itthon kellene maradnom, vagy felmennem Anyuékhoz, kivárni hogy lenyugodjak.

Mindez azonban nem segít rajtam, hogy hosszú távon mi legyen. Nincs egyetlen támpontom sem a jövőmet illetően.

My unborn son

Egy golyó elvette a jövőmet.

Egy árulás elvette a múltamat.

A fájdalom elvette a gyerekemet.

Nem maradt semmim.

Muffled

Mintha párnát tettek volna a világra.

Próbálom túlélni a napokat, egymás után. Körülöttem nyüzsögnek az emberek, mindenki éli az életét, nem állt le semmi.

Hozzám csak tompa duruzsolás jut el mindebből. Csak a saját szívdobbanásaimat hallom. Mikor odafigyelek a ritmusra, majd' megsüketülök. Kétszer kell hozzám szólni, hogy egyszer meghalljam, pedig már nyoma sincs bennem a gyógyszereknek.

Egyik lábat a másik elé, a testem majd követi őket. Nincsenek célok, csak hogy túléljem a napokat. Próbálok erőt gyűjteni, hogy valahogy végigcsináljam majd a hétfőt.

No more tears

Mára már elfogytak a könnyek. Mára már nem kellenek a nyugtatók. Egyelőre.

Kezdem felmérni, mi minden vár rám. Mind a lista elemei, mind maga az elemek számossága rémítő. Olyan, mintha egy szakadék fölött egyensúlyoznék egy keskeny pallón. Igyekszem csak egy lépéssel előbbre nézni, de néha óhatatlan, hogy meg ne lássam az összképet.

A mellettem levőkön kívül az a tudat tartja bennem a lelket, hogy akármi is történt, már nem vagyok egyedül és felelős vagyok valakiért. Meg kell szülnöm a fiunkat és fel kell majd nevelnem.

Gyűlöltem, hogy a hétvégéből csak villanások maradtak meg. Ki akartam tépni magam a ködből: ezerszer inkább a szúrós valóság, mint a rózsaszín tablettákból áramló vattacukor-puhaság. Még nem tudom, meddig bírok megküzdeni mindazzal, amit a Valóság a fejemre önt. A puszta düh hajt előre.

Mi mást tehetnék, mint hogy összeszorítom a fogam, kihúzom magam és szembe köpöm a Sorsot? Minden erőtartalékomra szükségem lesz.

Falling down

Minden összetört.

Csak percekre térek magamhoz, mikor elmúlik a tabletták hatása. Ilyenkor, mint ahogy most is, ijesztően élesen emlékszem minden pillanatra és rettenetesen fáj a puszta lét is. Aztán csak pár perc, és az újabb adag nyugtatók megint levernek majd a lábamról. Ezt a nyúlfarknyi bejegyzést is több nekifutás után fejezem majd csak be.

Mikor magamnál vagyok, csak a saját szívemben forgatom a kést, mikor telefonon keresztül elmondom néhány embernek, mi történt, és újraélem az egészet. Azért írom ide is, hogy többször ne szakítsam fel a sebet.

Maman est ici avec moi. Venez rêves, venez oublie.

It's...

...nem Monty Python Repülő Cirkusza, hanem fiú.
Fiunk lesz.

Size matters

Nem lesz belőlem bálna. Egészen pontosan csíkos bálna lesz belőlem.
A terhescsíkok nem aggasztanak. Igazából már a zeppelin-szerűségem és a folyamatosan gyarapodó súlyom sem érdekel, a vizsgálatokon sem nézem-jegyzem a mért értékeket. Na de hogyan férek majd be egy ajtón? Még a móka felénél sem tartok - bár a harmadán már túl vagyok -, hol a gyarapodás vége?
Büntetésből leírom százszor, hogy trimeszter. Trimeszter, trimeszter, trimeszter, nem pedig szemeszter. Úgy látszik, a munka és a családi élet nem foglalja le minden energiám.
Sourire önként magára vállalta az esküvői ruha beszerzését. Megkérdezte, mekkora méretben nézzen, hogy októberben is jó legyen.
Néha komolyan tudnám értékelni, ha mint Superman, tudnék a tekintetemmel ölni.

Lady of the Rings

A kibékülés végül oda torkollott, hogy kaptam tőle még egy gyűrűt. Duplán el vagyok jegyezve.
És hogy hamar le is legyen mind a kettő cserélve, megállapodtunk egy októberi időpontban.
Boldog vagyok persze, madarat lehetne velem fogatni. Ugyanakkor...nem is a félelem a megfelelő szó. Inkább csak elbizonytalanodom egy-egy pillanatra. Hatalmas léptekkel rohanunk előre a közös jövőnkbe és nem vagyok ilyen tempóhoz szokva. Mondjuk még soha nem jegyeztek el, soha nem tűztem még ki senkivel az esküvő idejét és legjobb tudomásom szerint egyszer sem volt ilyen előrehaladott terhességem. Tessék, még egy dolog, ami nem hagy nyugodni.
A kerületbővülést és a kóbor rókákat leszámítva tetszik, hogy állapotos vagyok. Még a hangulatváltozásaimat is élvezem (padlóra küldtem!). Izgalmas, hogy új élet nő bennem és ez megváltoztatja a hozzáállásom elég sokmindenhez. Pedig messze még a vége. Vagy csak most kezdődik a kaland. És itt jönnek a képbe megint a kétségek. Hogyan sikerül majd? Megfelelek? Jó anya és feleség leszek? Lehet, hogy feleslegesen emésztem magam olyasmin, amire csak nagyon sokára kapok választ.
Hogy legközelebb még hatékonyabban tudjak hirtelen felindulásból rátámadni, Chaud tanított egy pár fogást. A tökönrúgás szerinte nem elég hatékony, hétvégén a késelést vesszük át.
Ha így folytatjuk, vagy börtönben kötök ki, vagy rengeteg eljegyzési gyűrűm lesz.

It works!

Minden gond nélkül. Hálistennek.

Finish him!

Egyszerűen imádom, mikor felborul az alvási ritmusom. Természetesen akkor, ha nem én borítom fel.
Hajnali háromkor arra ébredtem, hogy csörög Chaud telefonja és mostazonnal, milyenmagasra, uramisten, atomcsapás, égazházis, veszélybenahaza, ja nem, csak valamiért át kell venni az ügyeletet. Vagy valami ilyesmi, hajnali ébredés után öt perccel sem tudnám levezetni a másodfokú egyenlet megoldóképletét. Ilyen körülmények között csak egy abszolút nem nőies káromkodásra voltam csak hitelesítve, szerencse, hogy Chaud nem ért egy mukkot sem magyarul.
Az acélsodrony akkor szakadt el, mikor mosolyogni kezdett és nyugtatgatni próbált.

"Don't know what that means, I can only guess. But it's my duty, hon. And your hormones."

Igen, tényleg az én hormonjaim tehetnek arról, hogy ő nem kapcsolja a telefonját csak rezgőre. Vagy hogy nem húz ki legalább a folyosóra, hogy ott beszélje meg a dolgokat. Épp csak lendült a kezem, mikor már elkapta és csak vigyorgott. A térdemre viszont nem készült fel. Biztos neki is korán volt még.
Kettőnk közül nem tudom ki lepődött meg jobban. Egy nálam kétszer nehezebb embert padlóra küldtem! Én! Pusztán egy tökönrúgással! Egy desszantost! Én! Egy tudja isten hány danos, sok éven keresztül képzett katonát! Én!
Aztán persze összeszedtem magam és felsegítettem, nem találtam jópofa látványnak, ahogy kiflibe görnyedve fetreng a padlón, egy szál - romosra rugott - faszban. Pár perccel kesőbb mondjuk már az volt a baja, hogy túl sok a jég, de istenem, ebben a témában a tapasztalatom elhanyagolható, lévén bizonyos antropológiai hiányosságok miatt engem viszonylag ritkán rúgnak tökön.
Mikor becsuktam utána az ajtót, ő nézett rám bocsánatkérően. Lesz majd miről beszélgetnünk pár óra múlva.
Hajnali hétkor pedig a már szinte bentlakónak tekinthető hányás ébresztett. Hozzám képest a trollok sehol sincsenek. Lesz majd miről beszélgetnünk pár hónap múlva.
A legjobb Metallica szám pedig az Anesthesia és pont.

Passed

Igyekszem megtartani a távolságot a terhesblog-stíltől, több-kevesebb sikerrel. Röviden csak annyi, hogy új ruhákat kellett vennem. Ha így folytatom - bár Anyu igyekszik az ellenkezőjéről meggyőzni -, látszódni fogok a Google Maps-en. A két lábon járó Moby Dick rémképe lebeg előttem.
Továbbra is a megfontoltság jegyében pénteken sikeresen megszereztem a nagymotoros jogosítványomat. A pecsétes papírost elteszem, hónapokra, évekre. Megvan, de minek?
A hangulat ünnepélyes voltát egyébként csak az csorbította, hogy az ebédem a szemetesben végezte. Közben azért megjárta az emésztőtraktusom felső részét is, hogy világot lásson.
Hülyeség, hogy reggeli roszullétnek hívják. Bármikori rosszullétnek kellene nevezni.
Na tessék, nem tudok elszakadni a témától, elnézést.

Getting round

Sourire szerint szexi, ahogy kezdek kikerekedni. Ha ez már most igaz - t.i. a "kikerekedés" - akkor később valószínű akkora leszek, mint egy zeppelin. Mondjuk a fenekem a saját izlésem szerint mindig lapos volt, talán majd javul egy kicsit a helyzet.
Amúgy meg nem szemeszter, hanem trimeszter.
Mióta megkaptuk a jóváhagyást, a motorozást szüneteltetem, felesleges kockáztatni. Mondhatnám, hogy az én állapotomban ez nem megengedhető, de butaság lenne. Amúgy is előttünk még Ausztrália! Lassanként vagdoshatom a centit, hogy még hány nap van hátra a nagy kalandig. Másfelől túl vagyok az ejtőernyős tanfolyamon és már nem tandemben ugrom.
Én és a megfontoltság.

The Prophecy

Elkezdtem átalakulni.
Eddig úgy tűnik, megúsztam a reggeli rosszulléteket. Viszont a fáradtságot és a hízást nem. Hálistennek egyik sem öltött még krónikus méreteket, hisz' még az első szemeszter felénél sem tartok még. Erről ennyit, megigértem, hogy nem megyek át terhesblogba.
A mai villámlátogatásunk az Orákulumnál roppant meghökkentő volt. Chaud és az Orákulum nagyon jól megértették egymást, emelkedett volt a hangulat; én inkább visszavonultam és a háttérből figyeltem őket, már amennyire ezt egy szórakozóhelyen meg lehet tenni.
Magasra csapott az alkoholgőz és megtörtént az, amire egyáltalán nem számítottam: az Orákulum az asztal alá itta Chaud-ot. Mikor a szó legszorosabb értelmében koppant a feje a poharak között, az asztallapon, újabb meglepetés ért. Az Orákulum szeméből egy pillanat alatt eltűnt a mámor köde és érdeklődve nézett rám.

"He's a good guy, one you always deserved. Although he's hiding something from you. He's not lying, just not telling everything."
"Honnan tudod?"
"Call it ESP, sixth sense, whatever. I just know. Anyway, you have my blessings."
"Honnan tudtad...?"
"Just told you: ESP, sixth sense, whatever. Be a happy couple."
"Na de komolyan, honnan tudtad?"
"The way you two look at each other. That you announced your visit out of the blue sky. And you wouldn't be pregnant if you don't want to be married."
"Na de ezt..."
"You are changing. You are changing in this very moment. I notice it, because I see you rather rarely. Your face, your posture, your body, it's all showing. But your scent is the final proof."
"Az illatom?"
"Your pheromones are doing their job on my body perfectly. You are forbidden for me."
"Néha ijesztő tudsz lenni."

Fizet, felkapja Chaud-ot, mint egy rongybabát - igazából nem ilyen erős, csak jól kezeli a súlyt - és bezsuppolja a kocsi hátsó ülésére, ahol eldől, mint egy zsák. A szálloda felé vezető úton kevés szó esik közöttünk; elmerülök a gondolataimban, élvezem a forró szelet, ahogy az arcomba csap. Mikor megérkezünk, ő írja alá a bejelentőlapot Chaud helyett, aki hortyogva lóg a bal vállán és mikor felérünk, a fürdőkádba teszi.

"He won't puke on you here."

Másképp ölel át, mikor búcsúzik. Teljes szívemből remélem, hogy nem romlott el minden.

Permission

A hétvégén felmentünk Apuékhoz (motorral, mi mással, csak hogy a frászt hozzam rájuk).
Korábban már találkoztak Chauddal, rég túlvagyunk az udvariassági körökön. Mikor nekik szegezte a kérdést, Apu először csak csuklott, Anyu pedig meglepve nézett rám. Aztán elnevették magukat és egyszerre adták áldásukat. Később leültem Anyuval a konyhában.

"Vous avez semblé étonnant."
"J'attendais quelqu'un d'autre."
"Mais êtes-vous heureux avec mon choix?"
"Mon bonheur est votre bonheur."

Már csak egyvalaki van hátra. Tudom, butaság, de nekem fontos a véleménye.

The Test

"How does it work?"
"Well, the manual says that if this window turns blue..."
"I get it, we will turn blue, too."
"You bastard. Anyway, it has a blueish tint already...look."
"Blueish? It's just the plastic. And it's getting paler."
"It can't get paler, dumbass. Accept it."
"That you are...?"
"Pregnant."

You're in the Army now

Chaud szombat délután felvitt Colchesterbe és bemutatott a bajátrsainak. Csomó tagbaszakadt alak, mindegyik akkora, mint egy hegy, pedig én sem vagyok alacsony. Legnagyobb meglepetésemre egyikük sem a "kinyírlak-egy-fogpiszkálóval" típus, vagy ha mégis, inkább a barátságos énjüket vették elő.
Aztán kaptam gyakorló kezeslábast és kettesben kimentünk a lőtérre. Jól esett sorban kézbevenni az egyre nagyobb fegyvereket: P226, SA80, Minimi és végül az L96A1 (Chaud a épp konyhából felkiabálva sorolja, hogy mikkel ismerkedtem meg). Oltári érzés volt, ahogy a rövid bemutató után elpufogtattam mindegyikkel jópár tárat és sorozatot. Hatalmasnak éreztem magam.
Később a többiek vigyorogni kezdtek, mikor már a sötétben felszálltunk és beöltöztünk a tandemugráshoz. Nem tagadom, félelmetes és ijesztő volt a vaksötét éjszaka, nyilván épeszű ember nem ugrik ki egy működő gépből...modern változata a "hátravetem magam, elkapsz-e?" bizalompróbának. Végül - nagyon rövid hezitálás után - kivetettem magam, hátamon Chauddal, közben folyamatosan ordítottam, hogy "Geronimo!". Földetérés után azonnal új menetet követeltem magamnak, de aznapra véget ért a móka. Érzem a végem.
Már nem csak biciklin tudom megcsinálni a stoppie-t, de Chaud Triumph Daytonáján is, nem kevés riadalmat okozva a szomszédoknak. Azt hiszem, a hétvégén beruházok egy nagymotorba. Megint egy drog...

Fear of a Blank Planet

Csütörtökön Chauddal koncertre mentünk. Én azért, hogy meghallgassak egy fantasztikus albumot, ő azért, hogy megismerkedjen egy számára új stílussal. Egy cseppet sem kellett csalatkoznia egyikünknek sem.


Teljesen más: közös megegyezéssel tegnap kiszereltettem a páncélzatot.

The Clansmen

Szombaton engem mutattak be. Csak épp nem a baráti társaságnak, hanem a családnak. Pontosabban szólva a Klánnak.
Mert többszáz ember már nem család. A rengeteg pár, barát, barátnő, élettárs, gyerek, nagybácsi, nagynéni, nagy- és dédszülő, ük és még ki tudja ki, akik inkább szorosabb, mint lazább kapcsolatban állnak a Klánnal annyian vannak, hogy a sok kézfogástól majdnem begörcsölt a kezem. Az összes nevet megjegyezni lehetetlen vállalkozás lett volna, ezért Chaud segítségét kérve csak a "fontosabb" emberekre koncentráltam - belőlük is volt épp elég.
A rengeteg ember az apai nagyapa születésnapjára gyűlt össze, 81 éves és mind a mai napig kiváló egészségnek örvend. Szolgált ejtőernyősként a II. világháborúban - a fia, azaz Chaud apja és maga Chaud is ejtőernyős -, és legnagyobb meglepetésemre kiderült, hogy nagyon kedves. A bemutatkozás után ketten maradtunk, töltött egy-egy pohárral, leült egy hatalmas íróasztal mögé és onnan figyelt. Elnevettem magam a szituáción.

"You remind me a bit of Don Corleone, holding audiences."
"Well, I can make make offers which nobody can refuse, too."

Két szót kérdezett még a családról, aztán pedig minden másról beszélgettünk. Egészen az ingás óra megszólaltáig.

"I frankly have to tell you, I'm totally zapped by Chaud's choice. I would be really happy to see you by him. And now, do you care for a dance with an aging man?"

Az este hátralévő részében egyszerűen jól érezte magát mindenki. Egy percig nem éreztem magam kívülállónak, épp ellenkezőleg: mintha mindig is itt lett volna a helyem.
Elalvás előtt Chaud még nekem szegezett egy kérdést.

"I do."

Priceless

Házavató bulit rendezni egy nagyobb baráti körnek: 1000 GBP.
Ajándékként kapni egy robogót: 2000 GBP (neki).
Recsegő bőrszerelésben összeölelkezve nézni a ragyogó tengerpartot: felbecsülhetetlen.

Átköltöztem az új lakásomba...házamba. Ugyan még csak töredékét használom - túltervezés és a jövőre gondolás - de egyszerűen imádom. Tetszik a hatalmas tér, a 10 méter magas téglafalak, a kétemeletes ablakok, a fém szerkezet, a rendezett telek...az egész, úgy, ahogy van.
Pont a sok hely miatt rendeztem nagyobb társaságnak grillpartit - és dolgoztam éjt nappallá téve a konyhában, hogy a joghurtos-sajtos mártás, a zöldfűszeres vaj, a steak és a pisztráng, a mozzarellás bruschetta és a sült fokhagyma, végül pedig a gyümölcsnyárs mind kész legyen a vendégseregnek. Itt mutattam be szélesebb körben Chaud-ot, aki kedves személyiségének köszönhetően osztatlan sikert aratott. Az este fénypontjaként pedig betolt a kapun egy robogót, hogy legyen majd min tanulnom - valahol el kell kezdeni.
Vasárnap felavattam a ruhámat, mikor kivágtattunk a tengerpartra - már képes vagyok nem zászlóként lebegni az ülés hátsó részén, hanem a sofőrrel együtt élvezni a gépet. Elfészkelődtem az ölében, néztük a hullámverést, a labdázó gyerekeket, a víz szélén ügető lovakat. Vágyódni kezdtem az után, hogy egyszer majd nem csak ketten jövünk ki ugyanide és hogy a házamban nem csak egy hálószoba lesz foglalt.
De ezt nem mondtam el neki. Még.

Biding my time

Úgy látszik, a blog tényleg terápiás hatással bír. Rám legalábbis biztosan pozitívan hat: ki tudtam magamból írni, ami bennem feszült, ha nem volt kinek elmondjam a gondom-bajom. Most lenne kinek elmondani, bár nincs mit. Az egyedüllét és a gondok - nálam - együtt járnak.
Már az ünnepeket sem egymagam töltöttem. Írhatnék arról, hogy milyen kedves, hogy milyen szellemes, hogy milyen...de nem teszem. Csak annyit írok, hogy boldog vagyok és ez mindent elmond. Annyit, hogy már nem kell azon töprengenem, kimondjam-e azokat a szavakat, amiket eddig nem mondtam annak, akitől mindezt az odafigyelést ezeddig egyedül megkaptam, megkaphattam volna.
Talán túl bátor vagyok a mindössze két és fél hónap együtt töltött idő után, de nem akarok a holnapra gondolni.
A hét végén hivatalosan is beköltözöm az új lakásomba. Az eredeti 6:1, később a 4:3 arányok a befejezéskor 3:4-re módosultak, viszont minden kész. Már csak egy olyan takarítót kell találnom, aki a több hektárnyi épületet hetente legalább egyszer, de inkább kétszer kitakarítja.
Velencét szeretném megnézni, immár nem a Karnevál vagy nem üzleti út alatt. Szeretnék megtanulni motorozni, mert ugyan nagyon élvezem, ahogy a sofőr hátához simulva együtt vesszük be a kanyarokat, de a nyeregben egyedül egészen más lehet.
Nagyjából még egymillió dologról akartam írni, de majd inkább máskor.

It's been some time

Október közepe óta nem írtam. Zsúfolt volt a programom.
Kéjelegtem egy még viszonynak sem nevezhető kapcsolatban egy táncossal, aki életében csak egyvalakibe volt szerelmes...saját magába. Nem tartott sokáig a türelmem. Ellepett a munka, de már látom a fényt az alagút végén. Újra megjelentem a tévében. Masszívan elméreteztem a házon végzendő munkálatok költségeit: az eredeti 6:1 beszerzés kontra felújítás+berendezés arány mára kezdi megközelíteni a 4:3 értéket és nő. Legalább amiatt nem fog fájni a fejem, hogy mit írok majd le az adómból. Elvesztettem egy levelezőpartnerem. Nyakig olajos lettem egy piacon evett fokhagymás lángos után.
És nem egy üveg társaságában töltöttem a Karácsonyt. Minden terhelés ellenére és a szabadidő szinte teljes és tökéletes hiánya mellett abszolút kiegyensúlyozottnak és nyugodtnak mondhatom magam.